Meglepően gyorsan nő a termelés
Felfelé száguld a csehországi autógyártás
A vártnál gyorsabban emelkedik a cseh autóipar termelése, a cseh autóipari szövetség becslése szerint az idén összesen mintegy 1,2 millió járművet gyártanak Csehországban, ami 12 százalékkal lenne több, mint 2010-ben.
2011.07.21 10:12MTI"A fejlődés meglepő. Mi csak 2012-re számoltunk azzal, hogy elérhetjük az 1,2 milliós határt" - jelentette ki Antonín Sípek, a szövetség igazgatója csütörtökön.
A becsléseket az első félévi eredményekre alapozzák. Az első hat hónapban 632 ezer gépkocsit gyártottak Csehországban, amelyek több mint felét a Skoda márka tette ki. A Skoda Auto az első félévben éves szinten mintegy 25 százalékkal emelte termelését. A Skoda az idén Csehországban mintegy 680 ezer személygépkocsit tervez legyártani.
A kolíni TPCA termelése 12 százalékkal visszaesett, s az első hat hónapban 156 ezer gépkocsit állított elő a gyár. A miniautókat gyártó TPCA egész évi termelése várhatóan 265 ezer kocsi lesz, 30 ezerrel kevesebb, mint 2010-ben.
A nosovice Hyundai ugyanakkor 30 százalékkal növelte legyártott autóinak számát. A dél-koreai autógyár az első hat hónap alatt mintegy 120 ezer gépkocsit gyártott.
Amennyiben a Skoda Kínában, Indiában és Oroszországban működő gyárait is beleszámítjuk, akkor a csehországi autógyárak az első félévben mintegy 730 ezer személygépkocsit állítottak elő. Ebből mintegy 33 ezer darabot a cseh piacon, míg majdnem 700 ezret a világpiacon adtak el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


