Árvíz
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell
Idén 30-50 centiméterrel alacsonyabban tetőzik az árvíz, mint 2013-ban.
2024.09.17 15:35MTIAz árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák, mostanra mintegy 1400-an vannak a gátakon, de annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden reggel az MTI-vel.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek, Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergom vármegyei településen: Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál.
Ezen kívül katonákat vezényelnek más településekhez, így a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.
"A Magyar Honvédség a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújt az árvízi veszélyhelyzet kezelésében, a magyar katonákra lehet számítani" – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezéshez PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is rendelkezésre állnak - tudatta a miniszter, hozzátéve, hogy a tervek szerint a hivatásos és szerződéses állomány mellett szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben, köztük olyanok is, akik frissen, a "Szeretem, Megvédem!" kampány hatására döntöttek úgy, hogy polgári hivatásuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak Magyarország biztonságának megőrzésében.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az árvízi védekezéshez előzetesen kijelölte a bázislaktanyákat Győrben, Tatán és Szentendrén, ahol a felkészülést a hétvégén személyesen ellenőrizte, hétfőn pedig Neszmélyben és Pilismaróton megnézte a védekezést - olvasható a közleményben.
A vezérezredes azt hangsúlyozta: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:51 Kína újabb hadgyakorlatba kezdett Tajvan közelében
- 8:56 Napos időnk lesz október derekán
- 6:51 Magyar Péter: Magyarország demográfiai katasztrófa felé halad
- 20:08 MÁV: október 15-től BKK-jeggyel szállítható kerékpár a HÉV-vonalak teljes hosszán
- 18:07 Halálra szúrtak egy tizenhat éves fiút Miskolcon
- 16:06 Romániában a gyógyszertárakban maradtak a nukleáris incidens esetére beszerzett jódtabletták
- 14:05 Több új projekt valósul meg fővárosi közösségi költségvetési forrásból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06