Árvíz
Tart a tetőzés Bátán
Tart a dunai árhullám tetőzése a Tolna megyei Bátán, ahol továbbra is csaknem háromszázan védekeznek az árvíz pusztítása ellen.
2013.06.13 12:37MTI
Fotó: MTI
Csonki István, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, hogy délelőtt 781,5 centiméter volt a folyó vízállása, míg az előző reggelen 781 centiméteren tetőzött.
A most mért vízszint 40,5 centiméterrel haladja meg a 2002-es eddigi legnagyobb, 741 centiméteres vízállást. - mondta az igazgató, hozzátéve: bízik abban, hogy csütörtök este végre apadásnak indul a folyó Bátánál.
Kapcsolódó írások:
- A Petőfi-szigeten betört a Duna a szennyvízhálózatba
- Orbán: kitűnően vizsgáztak a tartalékosok
- Folyamatosan költöznek vissza a lakók Horányba
- Hamarosan tetőzhet a Duna Mohácsnál és Dunaszekcsőnél
- Rabok is segítenek Győrben
- Bátánál még tart az árhullám tetőzése
- A kritikus helyeken csökkent az Elba vízszintje
- 8 milliárd eurós újjáépítési alapot tervez Németország
- Nyolc napon át non-stop árvíz a cseh tévében és rádióban
- Ellopta az árvízen dolgozó tűzoltó zubbonyát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


