Árvíz
Bács-Kiskun: 1600 hektár termőföldet borít víz
A Duna tizenkét vadászterületet is fenyeget a megyében. A vadak menekülési útvonala nyitott, így nagy valószínűséggel vadmentésre nem lesz szükség.
2013.06.11 18:58MTI
Fotó: MTI
Bács-Kiskun megyében 1600 hektárnyi termőterület került víz alá - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden.
Közlésük szerint ebből ezer hektár az árvízzel elöntött mezőgazdasági terület, egyéb közvetett okból pedig mintegy 600 hektár termőföldet borít víz.
A NAK közleménye szerint az árvíz nyolc tanyát, két-két lakóházat és terménytárolót, továbbá egy-egy mezőgazdasági telephelyet, állattartó telepet, lovardát, betonkeverő üzemet, vízmű telepet, üdülőterületet, éttermet, uszályberakó létesítményt és faiskolát is veszélyeztet.
A Duna tizenkét vadászterületet is fenyeget a megyében. A vadak menekülési útvonala nyitott, így nagy valószínűséggel vadmentésre nem lesz szükség, azonban a közutakon megnövekedett a vadveszély - figyelmeztetett a kamara.
A NAK Bács-Kiskun megyei szervezete mintegy 300 traktorral és pótkocsival, 20 rakodógéppel készült az árvízi védekezésre, szükség esetén 300 embert is képesek mozgósítani - írták.
Kapcsolódó írások:
- Bevált a mobil árvízvédelmi fal Szentendrén - Tarlósnak is tetszik
- Megszűnt a legmagasabb fokú készültség Csehországban
- Már Paksnál tart a Duna tetőzése
- Komárom-Esztergom: százszázalékos a termelők kára 460-500 hektáron
- Tovább tart a légtérhasználat korlátozása
- A gátak átáztak, a töltések lazák, a védvonalak átnedvesedtek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


