Árvíz
A gátak átáztak, a töltések lazák, a védvonalak átnedvesedtek
A Duna óránként körülbelül két centimétert apad, és remény szerint szerda délelőtt nyolc méter alá süllyed a vízszint. Ha ez megtörténik, akkor a Margitszigetet is sikerült megvédeni
2013.06.11 14:50MTI
Fotó: Ma.hu
A következő napokban sem csökkenhet a figyelem, hiszen a Duna áradása miatt a gátak átáztak, a töltések lazák, a megépített védvonalak átnedvesedtek - közölte Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott, a főváros védelmi bizottságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Hozzátette: mindenütt találkoztak Budapesten árvízi jelenségekkel, buzgárokkal, fakadó forrásokkal, ezeket folyamatosan kezelik. Úgy fogalmazott: "a hatalmas árhullámmal vívott ütközetet megnyertük, de a háborút még nem".
Jelezte azt is: sem a Római-parton, sem a Margitszigeten, sem a közép-budai részen nem volt különösebb probléma az elmúlt órákban.
A védelmi bizottság elnöke kitért arra is, hogy a dél-budai részen a Hosszúréti-patak mellett az ottani záportározó vize a hajnali órákban hirtelen csaknem 50 centiméterrel megemelkedett, ezt a Fővárosi Csatornázási Művek szakmai irányításával kezelni tudták, a vizet fokozatosan leengedték.
Szólt arról is, hogy a Duna óránként körülbelül két centimétert apad, és reményeik szerint szerda délelőtt nyolc méter alá süllyed a vízszint. Ha ez megtörténik, akkor a Margitszigetet is sikerült megvédeni - tette hozzá.
A kormánymegbízott kitért arra, hogy még tart az információgyűjtés a Duna vízgyűjtő területén elmúlt napokban lehullott csapadék mennyiségéről, s addig nyilvánvalóan nem bontják el a gátakat, amíg nem kapnak tiszta képet arról, mi várható a következő napokban, hetekben.
Kapcsolódó írások:
- Hárommilliárd eurójukba kerülhet a biztosítóknak a németországi árvíz
- A GYEMSZI szerint a déli szakaszon nincs veszélyben kórház
- Győrújfalu újra megtelik
- Árvíz: itt tartunk most
- C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
- Nem térhetnek haza a Horányból kitelepítettek
- ÁNTSZ: a Duna felső szakaszán kármentesítésre, délen a tetőzésére készülnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


