Árvíz
Gátszakadások okoznak gondot Németországban
Egy nap alatt két helyen is beszakadt a gát az Elba németországi szakaszán, ahol hétfőn ismét ezreket kellett kimenekíteni, és az áradás már fő vasútvonalakon is nehezíti a közlekedést.
2013.06.10 20:37MTI
Az országot délkeletről északnyugat felé több mint 700 kilométer hosszúságban átszelő folyó felső szakaszán csökken a vízállás, így Drezdában hétfő este feloldották az előző hétfőn elrendelt katasztrófariadót, és csökkentették az árvízvédelmi készültség szintjét.
A középső szakaszon, a Szász-Anhalt tartományi Stendal járás területén viszont egy nap alatt két hosszabb szakaszon is átszakadt a gát.
Több település lakosságát ki kellett telepíteni, és lezártak egy vasúti hidat, amelyen a Berlin-Frankfurt és a Berlin-Hannover vonalon közlekedő InterCityExpress vonatok járnak, ami összekuszálta a menetrendet.
Kapcsolódó írások:
- KÉPEK! Egy árvíz kellett ahhoz, hogy másként lássuk Budapestet
- Óránként egy-két centit csökken a Duna vízszintje a fővárosban
- Orbán: a szél veszélyezteti a munkálatokat
- Hamarosan folytatja a termelést a Suzuki
- Július 19-ig meghosszabbítható az elrendelt veszélyhelyzet
- Orbán Viktor Fejér megyében ellenőrizte a munkálatokat
- Csőtörés miatt tört ki a pánik Sződligeten
- Jön a vihar, minden civil szüntesse be a munkát a gátakon!
- A Duna teljes szakaszán riasztás van érvényben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06