Árvíz
Csőtörés miatt tört ki a pánik Sződligeten
Eltörött egy vízvezeték a sződligeti gát mellett hajnalban, a nagy erővel feltörő vizet eleinte buzgárnak hitték, s ez hatalmas ijedtséget okozott.
2013.06.10 16:48MTIJuhász Béla (Tiszta Forrás Szövetség) polgármester elmondta: csak akkor nyugodtak meg, amikor a kihívott szakemberek megállapították a valódi problémát, majd leszakaszolták a vezetéket.
A még mindig magas dunai vízállás miatt a feltárás, illetve a javítás csak néhány nap múlva történhet meg. Addig a környéken élő 11 családnak nincs ivóvize, lajtos kocsiból kapnak vizet - tette hozzá a polgármester. Közlése szerint a Pest megyei védművek bejárásán részt vevők nem győznek csodálkozni azon, hogy a 2-es főút sződligeti oldalán épített gát - amelynek a magassága most mindössze 18 centiméterrel haladja meg a Duna magasságát - milyen száraz.
Átfolyások, buzgárok nincsenek, ami azért lehetséges, mert építésekor messzemenően figyelembe vették a vízügyi szakemberek tanácsait, a zsákokat pedig 57 tűzoltó pakolta igen precízen.
Bár a teljes szélességében lezárt 2-es főutat Sződligetnél másfél méter magasan elöntötte a folyó, a község - úgy tűnik - "megúszta" - közölte Juhász Béla.
Kapcsolódó írások:
- Jön a vihar, minden civil szüntesse be a munkát a gátakon!
- A Duna teljes szakaszán riasztás van érvényben
- Tizenegyre nőtt a csehországi áldozatok száma
- Balog: eddig 133,3 millió forintnyi felajánlás érkezett
- Pintér: a következő napokban még nehezebb lesz a helyzet
- Szigetmonostor: elzárták a vízátömlést
- A vízirendőrök úgy tudják, senki sem fulladt az áradó Dunába
- Szigetszentmiklós-Lakihegy: húsz házat öntött el a Duna
- Még hét homokzsáktöltő telepet alakítanak ki Budapesttől délre
- Járványveszélyre figyelmeztet a tiszti főorvos
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06