Árvíz
Az Elba újabb német tartományokat fenyeget
A Németországot délkeletről északnyugat felé, 727 kilométer hosszan átszelő folyón már mindenütt árvízvédelmi készültség van.
2013.06.07 08:08MTI
Fotó: MTI
Németország északnyugati részéhez közelít péntek reggel az Elbán levonuló árhullám, keleten pedig számos térségben gátszakadás fenyeget.
A Németországot délkeletről északnyugat felé, 727 kilométer hosszan átszelő folyón már mindenütt árvízvédelmi készültség van.
A folyó felső szakaszán már tetőzött az árhullám, de továbbra is a nyár elején megszokottnál három-négyszer magasabb vízoszlop teszi próbára a gátakat, amelyek számos térségben vészesen feláztak.
Nem múlt még el a veszély a Duna bajorországi szakaszán sem, a Regensburg és Passau közötti Deggendorf térségében több település víz alatt áll.
Kapcsolódó írások:
- Tetőzött, és már apad a Duna Pozsonynál
- A fővárosban hét és fél méter magasan a Duna, 760 kilométeren árvízvédelmi készültség
- Árvíz Csehországban: itt a nem hivatalos mérleg
- Kisoroszit elvágja a szárazföldttől a víz
- Önkénteseket várnak a margitszigeti uszodához
- Nem javul a helyzet, a vártnál gyorsabban árad a Duna
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


