Módosul az illetéktörvény
Illetékek - Már telket is másképp lehet szerezni
Az illetéktörvény november 19-én kihirdetett módosítása következtében egységesen megváltozik az öröklési, az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási ügyekben a lakóház építésére alkalmas telektulajdon szerzéséhez kapcsolódó illetékmentesség feltételei közül a használatba vételi engedéllyel történő igazolás rendje - hívja fel a figyelmet az APEH.
2010.12.05 08:40MTIAz adóhatóság honlapján közzétett tájékoztató szerint a lakóház felépítését a lakóházépítésre meghatározott 4 éves határidő lejártát megelőzően kiadott használatba vételi engedély is igazolja, feltéve, ha az a későbbiekben változatlan tartalommal – ide nem értve az esetlegesen kijavítással érintett részeket – jogerőre emelkedik.
Ha a vagyonszerző a lakóház felépítését a nevére szóló használatba vételi engedéllyel 4 éven belül nem igazolja, akkor a 4 éves határidő lejártát követő 15 napon belül az állami adóhatóság megkeresi az ingatlan fekvése szerint illetékes építésügyi hatóságot az igazolás kiadása érdekében.

Ha a vagyonszerző nevére szóló használatba vételi engedély még nem emelkedett jogerőre, akkor az építésügyi hatóság erről a tényről tájékoztatja az állami adóhatóságot.
Az építésügyi hatóság külön tájékoztatja az állami adóhatóságot arról, ha a használatba vételi engedély kiadására irányuló hatósági eljárás jogerősen befejeződött, továbbá arról is, hogy a jogerős használatba vételi engedély – a kijavított részeket figyelmen kívül hagyva – tartalmában megegyezik a határidő leteltét megelőzően kiadott használatbavételi engedéllyel.
Az APEH akkor törli a megállapított, de felfüggesztett illetéket, ha a vagyonszerző 4 éven belül a nevére szóló jogerős használatbavételi engedéllyel igazolja a lakóház felépítését, vagy az adóhatóság megkeresésére az építésügyi hatóság igazolja, hogy a határidő leteltét megelőzően kiadott használatbavételi engedély változatlan tartalommal – a kijavított részeket ide nem értve – jogerőre emelkedett.
A módosító törvény által megállapított új rendelkezéseket már azokban a vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben a lakóház felépítésére meghatározott 4 éves határidő – öröklés esetén a hagyaték jogerős átadásától, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső megszerzés esetén a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától – 2010. november 19-ig még nem járt le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


