Versenyképessé tennék a vállalkozásokat
Adótörvények - Társasági adó: 2013-tól 10 százalékos adókulcs
A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényt (Tao.) módosító javaslat 2013-tól a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében egykulcsossá alakítja a társasági adó rendszert, a 10 százalékos kulcs általános jellegű lesz.
2010.10.16 19:17MTIA kedvezményes 10 százalékos kulcsot az idén terjesztették ki 500 millió forintos adóalapig, ez lesz érvényben 2011-ben is; 2010-ben a július 1. és december 31. közötti időszakban 250 millió forintig alkalmazható.
Az egyéb változások elsősorban jogtechnikai, jogharmonizációs jellegűek, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításával függenek össze.
A javaslat társasági adóalannyá minősíti az ERIC-et (európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium). Az Európai Unió bármely tagállamában alapítható ERIC elsődleges feladata egy kutatási infrastruktúra létrehozása, és annak nem gazdasági alapon való működtetése. Társasági adóalannyá minősítése azért vált szükségessé, mert korlátozott jelleggel gazdasági tevékenységet is folytathat.

A kedvezményes 10 százalékos adókulcs évközi kiterjesztése miatt módosul az ellenőrzött külföldi társaság fogalmában a külföldi személy minimális fizetendő adójára vonatkozó rendelkezés: a korábbi rugalmas, jogszabályhelyre történő hivatkozást konkrét, 10 százalékos adófizetési kötelezettséget meghatározó rendelkezés váltja fel.
A javaslat szerint az adminisztrációs tehercsökkenés jegyében 2011. január 1-jétől megszűnik a külföldi szervezet adókötelezettsége, ezért szükségessé vált az adóalap-megállapításról rendelkező bekezdés módosítása is.
A bejelentett részesedés értékesítésének árfolyamnyereségéhez kapcsolódó adóalap-kedvezményt az adózó a bejelentett részesedés nem pénzbeli hozzájárulásként való kivezetésekor nem érvényesíthette, mert a számvitelről szóló törvény szerint e jogügylet révén nem árfolyamnyereség, hanem rendkívüli eredmény keletkezhet.
A módosítás révén ezen ügyletek nyeresége után is alkalmazható lesz az adóalap-kedvezmény. Miután a személyi jövedelemadó törvény módosítása megszünteti a természetbeni juttatás fogalmát, s helyette a juttatás kifejezést alkalmazza, így nevesítik a Tao.-ban is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


