Végkielégítéseket adója
A közszolgálatban mindenkit érint a "büntető adó"
Nemcsak a minisztériumokból elbocsátandó kormánytisztviselőket, hanem a pedagógusokat, orvosokat, ápolókat, de még a rendőröket is sújtja majd az a rendelkezés, amely szerint a két hónapot meghaladó végkielégítések csaknem száz százalékát adóként kellene befizetni - olvasható a Népszabadság csütörtöki számában.
2010.07.01 07:35MTI/NépszabadságA rendkívüli adó - amelynek bevezetéséről csak kedd este kaptak tájékoztatást az érdekképviseletek - a közszolgálatban dolgozó valamennyi munkavállalót érinti - mondta a lapnak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára.
Az intézkedés összességében több mint 680 ezer embert hozhat a korábbinál sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe - hangsúlyozta a főtitkár, a szakszervezetek ugyanakkor változatlanul úgy vélik, hogy a végkielégítések összegének lefaragásával a kormány tömeges személycseréket készít elő.
A közigazgatási tárca által kezdeményezett konzultáción kiderült, hogy a 98 százalékos különadó visszamenőleges hatállyal érvényes, tehát azokra is vonatkozik, akik az év első felében távoztak végkielégítéssel a közszolgálatból - mondta Fehér József.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


