A közszféra jövő évi járandóságáról tárgyalnak
A kormány és a közszolgálati szakszervezetek hétfőn ismét tárgyalnak
Hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezetek, hogy egyeztessenek a közszféra jövő évi járandóságáról
2008.12.07 19:37MTIA szakszervezetek továbbra is azt tekintik tárgyalási alapnak, hogy a kormány tartsa be a jövő évi bérekkel kapcsolatos korábbi megállapodást - mondta Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének az elnöke vasárnap az MTI-nek. Hozzátette: tudomásul véve a válsághelyzetet, annyi engedményre hajlandóak, hogy nem ragaszkodnak az eredeti megállapodásban szereplő jövő évi reálbér-növekedéshez.
A reálbér-csökkenést azonban semmiképpen nem tudják elfogadni. Éppen ezért a szakszervezetek a 13. havi juttatás mellett az inflációval megegyező mértékű bérfejlesztésre tartanak igényt jövőre. A szakszervezeti vezető elmondta azt is, hogy a közszolgálati sztrájkbizottság megkezdte az ágazati sztrájk szervezését arra az esetre, ha a tárgyalások nem vezetnének eredményre. Már folyik a január 12-re tervezett munkabeszüntetés támogatottságának a felmérése. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) határozatlan idejű sztrájkot javasol január 12-től a közszférában.
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke pénteken az MTI érdeklődésére azt közölte: a PDSZ azt is javasolni fogja, hogy a sztrájkbizottság csak olyan tartalmú megállapodást írjon alá, amely garantálja, hogy jövőre a 2007-es sztrájkmegállapodásban rögzített összegnek megfelelő juttatásokat kifizetik.
A szakszervezetek és a kormány legutóbbi, december 1-jei egyeztetésén Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára azt közölte: a kormány vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, 140 ezer forintos fizetéshatárig mindenki megkapná a 13. havi illetmény helyett járó pótlékot. A szakszervezetek a kormány ajánlatát nem tartják elfogadhatónak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06