Szigorították a bedőlt hitelek utáni árveréseket
Szigorúbb szabályok szerint árverez az APEH!
Hatályba lépett a lakásárverezést módosító kormányrendelet, amely szerint a lakásokat ezentúl csak az APEH Elektronikus Árverési Felületén lehet árverezni, de nem olcsóbban, mint a becsérték 70 százaléka.
2010.04.14 07:11MTIA kormány múlt szerdai ülésén döntött a kérdésben.
A lakás tulajdonosát az árverezésről az esemény előtt 30 nappal kell értesíteni. Árverést csak önálló bírósági végrehajtó, vagy - a felszámolás keretében - a felszámoló kezdeményezhet.
A végrehajtók nevét, címét a PSZÁF közzéteszi a honlapján. Az APEH az ingatlan becsértékét összeveti a saját összehasonlító értékadataival, és ha bűncselekményt gyanít, értesíti a nyomozóhatóságot. Ha mindössze annyi a gond, hogy a becsérték 30 százalékkal kisebb az APEH adataiból következőnek, akkor az adóhatóság nem tűzi ki az árverést. Ekkor a végrehajtó költségén az adóhatóság kér fel szakértőt, és annak a becsértékén lehet kitűzni az árverést.
Az APEH a beérkezés után 5 napon belül teszi közzé az árverési hirdetményt úgy, hogy azt - a közzétételtől számítva - 45-60 napon belül tartják meg. Az árverés 3 napig tart, a licitálóknak a becsérték 2 százalékát kell előlegként letenniük. A szerdától hatályba lépő új szabályokat a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


