Mint mindig, most is jó lesz vigyázni
Vigyázó szemek: kikre figyel az APEH?
Az állami adóhatóság vezetője az adóhatóság 2010-es ellenőrzési tevékenységére vonatkozó irányelvében ismertette adóellenőrzés kiemelt vizsgálati területeit. Kikre figyel oda az APEH?
2010.02.26 12:12adozona.huAz állami adóhatóság továbbra is kiemelt célkitűzése az úgynevezett agresszív adótervezés elleni határozottabb fellépés, a nemzetközi tapasztalatok és együttműködési megállapodások felhasználásával - áll a PricewaterhouseCoopers hírlevelében.
Ellenőrzésre számíthatnak a többszörös székhely-, illetve tulajdonos-váltással érintett adózók, a több éven keresztül jelentős összegű tagi kölcsönnel működő vállalkozások, az előtársasági időszakban nagy összegű fizetendő és levonható áfa bevallók, a tartós veszteséges, ugyanakkor folyamatosan működő cégek, különös tekintettel a nagyösszegben felhalmozódott veszteségek finanszírozására.
Fontos vizsgálati terület lesz az adóminimalizálásra irányuló költségelszámolás; az árbevételhez képest jelentős arányú szolgáltatás (pl. rendszerhasználati díj, bérleti díj, reklám és marketing költség, stb.) igénybe vétele; a beruházásaikhoz kapcsolódóan a társasági adóról szóló törvény alapján adóalap csökkentő tétel alkalmazása, illetve adókedvezmény és támogatás érvényesítése; az adóalap csökkentés a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatban, járulékalap csökkentése az innovációs járulékfizetési kötelezettséggel összefüggésben; a rendszeresen előzetesen felszámított áfát valló, de azt a folyószámlán hagyó, vagy más adónemre átvezető vállalkozások működése.
Az adóhatóság fokozott figyelmet fog fordítani a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek valós tartalmára, valamint a szokásos piaci ár megállapításának vállalkozás által alkalmazott módszerére - figyelmeztet a PwC.
A feltételes adómegállapítások ellenőrzése során a kérelemben foglalt tények teljesülésének vizsgálata jelenti az adóhatóság feladatát. Kiemelt feladatként kezeli az adóhatóság a beruházási adókedvezmény ellenőrzését is, különös figyelemmel az adókedvezménnyel érintett időszak jogszabályban meghatározott lezárulására.
Az adóhatóság elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait illető bevételek megrövidítésének feltárása, illetve a minimum járulékalap, a minimálbér kétszerese és a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetési kötelezettség teljesítése érdekében fokozottan figyelemmel kell kísérni azokat a vállalkozásokat, vállalkozókat, akik járulékfizetési kötelezettségüket a tevékenységre jellemző keresetnél alacsonyabb összeg után teljesítik - zárul a hírlevél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


