Ingatlanilletékből többet fizettek be
Kevesebben örököltek és fizettek illetéket utána idén
Alaposan visszaesett az öröklések száma és a befizetett örökösödési illeték mértéke is - számol be a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
2009.10.08 07:45Napi GazdaságTavaly 97 ezer örökös fizetett 8,3 milliárd forintot, míg az idén, az első hat hónapban 35 ezer 200 illetékköteles öröklés volt, és ez 2,48 milliárdos befizetést jelentett. Az átlagos illetékbefizetés alapján bár csökkent az ingatlaneladások száma, de nagyobb értékű tranzakciók voltak.
Tavaly egész évben 292,5 ezer ingatlanvétel után keletkezett illetékfizetési kötelezettsége a háztartásoknak, az idén azonban fél év alatt ennek csak a harmada, 99,5 ezer ügylet jött össze. A befolyt illeték mértéke meghaladta az első hat hónapban az egy évvel ezelőtti féléves adatokat. Összesen 29,4 milliárd forint illeték folyt be, míg tavaly csak 24,2 milliárd.
Az ajándékozási illetékek esetében az idén csak 7660 esetet könyvelt el az adóhatóság, szemben a tavalyi 18,9 ezerrel, ám a befolyt illeték 2008-ban hat hónap alatt 992 millió forint volt, az idén pedig 1,2 milliárd forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


