160 ezer levél méltányossági bírságról
Sűrűn jár a postás manapság a cégekhez az APEH küldeményeivel
Több mint 160 ezer társas vállalkozás a határidő lejárta után három hónappal sem intézkedett a tevékenységi kör átsorolásáról, ami pedig egy uniós előírás miatt kötelező.
2009.09.24 08:57NépszabadságA határidők többszöri csúsztatása ellenére sem sikerült tudatosítani a vállalkozások vezetőiben, hogy rendezniük kell a cég tevékenységi besorolását. A KSH által nyilvántartott társas vállalkozások durván harmada maradt adós az átsorolással az adóhatóság augusztus végi kimutatása szerint. Azok számíthatnak adóhatósági határozatra, amelyeknek fő- vagy egyéb tevékenységeik között van még 2003-as vagy annál korábbi tevékenység. E cégek 500 ezer forint mulasztási bírságot kockáztatnak.
Az Európai Parlament és Tanács rendelete 2008-tól megváltoztatta a TEÁOR-t, illetve a szakmakódstruktúrát. A változásokat az adminisztratív nyilvántartásokon is át kellett vezetni. Az egyértelmű esetekben a Cégbíróság és az APEH automatikusan elvégezte az átsorolásokat, több tevékenységnél azonban gondot jelentett, hogy a régi besorolást nem lehetett egy az egyben megfeleltetni az újnak.
Nem minden határozat címzettjének kell a bírságot befizetnie - hívja fel a figyelmet az APEH. Amennyiben az adózók a fellebbezési határidő lejártáig igazolják, hogy kötelezettségüket a határozat kiadását megelőzően teljesítették, az adóhatóság visszavonja a határozatot.
A cégeknek a TEÁOR, azaz a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere 2003-as és 2008-as verziója között kell összhangot teremteniük. Korábban a rizs- és a dohánytermesztést nem különítette el a besorolás, a gazdálkodóknak elég volt feltüntetniük a "gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése" kódját. Az új rendszer ezekre külön kódokat vezet be. A témáról bővebben a népszabadság oldalán olvashat!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


