Tiltott szerencsejáték szervezések
Nőtt az APEH által feltárt bűncselekmények száma
Nőtt az adóhatóság által feltárt bűncselekmények száma és elkövetési értéke is az első félévben.
2009.07.27 18:25MTIA büntetőfeljelentések száma az első félévben közel 30 százalékkal, a feljelentésekkel érintett bűncselekmények száma 33 százalékkal, a feltárt elkövetési összeg 40 százalékkal emelkedett 2008 első félévéhez képest az APEH adatai szerint. Az elkövetési összeg részaránya az adócsalással összefüggő bűncselekmények körében a legmagasabb, összességében meghaladja a 18 milliárd forintot.
A szerencsejáték felügyeleti főosztály munkatársai 20 esetben tettek büntető feljelentést, ebből 10 esetben tiltott szerencsejáték szervezése miatt. Tavaly az adóhatóság az egész évben 1.963 bűncselekményt tárt fel, 12 százalékkal többet, mint 2007-ben. A feltárt bűncselekmények elkövetési értéke 2008-ban megközelítette a 82 milliárd forintot, 157 százalékkal haladta meg az előző évit.
Az egy feljelentésre jutó összeg 64 millió forint volt, 116 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A feljelentett 1.402 elkövető több mint egyharmada ismeretlen, 47 százaléka gazdasági társaság képviselője vagy tagja, 7 százaléka egyéni vállalkozó, 9 százaléka pedig magánszemély volt tavaly.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


