"Adómentes adómányozást!"
Soltész: az adományokat ne terhelje áfa!
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a közcélú adományozást ne terhelje általános forgalmi adó (áfa) - mondta Soltész Miklós, a pártszövetség népjóléti kabinetének vezetője hétfőn Budapesten.
2009.07.20 16:34MTIA szocialista kormány az elmúlt években az áfa-törvény módosításával akadályt gördített az adományozók, az egyházak és a karitatív szervezetek, valamint a rászorultak közé azzal, hogy áfa-kötelessé tette az adományokat - fejtette ki sajtótájékoztatón a kereszténydemokrata politikus.
Soltész Miklós szerint ezzel visszavetették a szolidaritást, és emiatt idén a közcélú adományoknak egy jelentős része, körülbelül 30 százaléka nem került el oda, ahol valóban szükség lett volna rá. Közölte: felszólítják az Országgyűlés elnökét, hogy a Fidesz-KDNP előterjesztését a parlament utolsó olyan ülésnapján, amikor még Szili Katalin elnököl, vegye tárgysorozatba, és sürgős tárgyalással döntsenek arról. Soltész Miklós azt is kérte Szili Katalintól, segítse javaslatukat, hogy "a szocialisták között át is menjen". "Remélem, hogy az MSZP nagy öregjei átérzik ennek a problémának a lényegét" - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06