Nem: Baráth Etele, Szép Béla és Kárpáti Tibor
Négy képviselő nem szavazta meg a kormány 2010-es adócsomagját
Három szocialista politikus - Baráth Etele, Szép Béla és Kárpáti Tibor - tartózkodott, Mécs Imre pedig nemet mondott a csütörtök esti frakcióülésen a 2010-es adócsomagra - értesült szocialista forrásból az MTI pénteken.
2009.05.15 14:02MTIAz MTI-nek ezt mind a négy érintett megerősítette. Mécs Imre az MTI-nek azt mondta: véleménye szerint nem elsőrendű fontosságú az ingatlanadó bevezetése. Hangsúlyozta: azért utasította el a 2010-es adócsomag koncepcióját, mert nem kapott megnyugtató választ arra, hogy ez miként érinti a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat. Jobban ki kellene érlelni a koncepciót - fogalmazott Mécs Imre.
Hasonló problémája volt Baráth Etelének is - aki tartózkodott a szavazásnál - a jövő évi adóintézkedésekkel. Mint az MTI-nek elmondta, a vagyonadó bevezetésének fő irányaival egyetért, de annak részleteit kidolgozatlannak tartja. Álláspontja szerint a végleges döntéshez ismerni kell, hogy a vagyonadó miként érintené a nyugdíjasokat, a nagycsaládosokat, és a lakáshitellel rendelkezőket.
A szocialista politikus arra is választ vár, hogy milyen kiadáscsökkentő tételekkel pótolnák az új koncepció miatt kieső, de korábban betervezett adóbevételeket. Szép Béla, aki szintén tartózkodott, az MTI-nek hangsúlyozta: támogatja, hogy ebben a formában vezessék be a vagyonadót, hiszen állítása szerint ez megegyezik a saját javaslatával. Ugyanakkor - méltányos mértékkel, de - meg kellene adóztatni a nagy értékű műkincseket is, mert azok "befektetési célú értékgyarapodást" szolgálnak - tette hozzá. Szép Béla elismerte, hogy ennek gyakorlati bevezetése és ellenőrzése nehézkes lenne, de ezt mégis fontosnak tartaná a társadalmi igazságosság alapelve miatt. Kárpáti Tibor az MTI-nek úgy nyilatkozott: azért tartózkodott a 2010-es adócsomag frakciószavazásánál, mert további számításokat tart szükségesnek a személyi jövedelemadót érintő, tervezett szuperbruttósításról. A csütörtök esti frakcióülés után - amelyen részt vett Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter - Mesterházy Attila frakcióvezető bejelentette: a jelenlevő 110 képviselő közül 106-an támogatták a 2010-es adójavaslatot. Ez ügydöntő, kötelező érvényű frakciódöntés volt - tette hozzá csütörtökön késő este.
A javaslat szerint a harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni, amelynek mértékéről egyelőre csak annyit mondott a pénzügyminiszter, hogy egy százaléknál alacsonyabb lesz. Az adó a tervek szerint sávos lesz, a következő értékhatár vélhetően ötvenmillió forintnál kezdődik. A vagyonadót az APEH szedi majd be. A tervek szerint vagyonadót vetnének ki a nagy értékű járműre, hajóra, helikopterre is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06