Adóügyek
KNYF: nem politikai utasításra szüntette meg a NAV a Gattyán-ügyet
Feljelentették a Partizánnak nyilatkozó volt pénzügyőrt.
2024.07.29 21:05MTINem politikai utasításra szüntette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az úgynevezett Gattyán-ügyet - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hétfőn az MTI-vel.
A közleményben azt írták, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség feljelentés kiegészítése keretében megvizsgálta egy internetes portálnak nyilatkozó volt pénzügyőr állításait a Gattyán-ügyben, és megállapította, hogy - a volt pénzügyőr állításaival ellentétben - a nyomozást nem politikai utasítás alapján szüntette meg a NAV nyomozó szerve, hanem - az Európai Unió Bíróságának ítéletét is alapul véve - a portugál jogsegély során beszerzett bizonyítékok alapján.
Az Európai Unió Bírósága az adóigazgatási eljárással kapcsolatban kimondta, hogy megfelel az Európai Unió jogának, ha egy gazdasági társaság azért köt másik uniós országban vállalkozása során ügyletet, mert ott kedvezőbb a hozzáadottérték-adó - írták, hozzátéve, hogy a portugál igazságügyi hatóságok által teljesített jogsegély szerint az érintett cég valós vállalkozási tevékenységet folytatott Portugáliában, amely tevékenység után Portugáliában adózott, a kettős adóztatás tilalma alapján így Magyarországon nem volt áfafizetési kötelezettsége.
Ezen bizonyítékok alapján a nyomozó hatóság törvényesen csak az eljárás megszüntetéséről határozhatott - mutattak rá.
A közleményben kitértek arra is, hogy a volt pénzügyőr nem volt az úgynevezett Gattyán-ügy nyomozója, a büntetőeljárási törvényben írt nyomozási cselekményt abban soha nem végzett, azonban a büntetőeljáráson kívül - annak szabályaival ellentétesen - kapcsolatot tartott egy vele együttműködő emberrel, és az általa elmondottakról írt feljegyzéseket.
Ezekről az ügyészséget nem tájékoztatta, az együttműködő által előadottak valóságtartalmát semmilyen módon nem ellenőrizte - közölték, megjegyezve, hogy a jelentéseiben foglaltakból megállapítható, hogy az együttműködő célja az volt, hogy Gattyán Györgytől nagyobb összegeket szerezzen.
A 2021. szeptember 30-án az adóhatóság által megszüntetett nyomozás semmilyen módon nem függött össze a volt pénzügyőr által kezdeményezett, 2023. április 30-i hatályú munkaviszony megszüntetésével, valamint az az állítás sem felel meg a valóságnak, hogy az ügyben eljárt nyomozókat kizárták az ügyből - emelték ki.
Hozzátették, hogy amennyiben a volt pénzügyőr hivatalos eljárása során bármilyen bűncselekményt észlelt volna, úgy köteles lett volna azt a nyomozó ügyészségen feljelenteni, ilyen feljelentést azonban hivatali szolgálata alatt nem tett, sőt, jelen ügyben sem ő volt a feljelentő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:49 Iszlámellenes indíttatású gyilkosság történt egy dél-franciaországi mecsetben
- 8:47 Tömegbe hajtott egy autós egy kanadai fesztiválon, több ember meghalt
- 6:46 Öttusa vk - Gulyás Michelle aranyérmes
- 22:03 Csaknem 17 fokos eltérés volt az ország keleti és nyugati része között
- 20:07 Ferenc pápa búcsúztatása - Végső nyughelyére helyezték a katolikus egyházfőt
- 18:01 Erős földrengés rázta meg Ecuadort, több száz épület dőlt romba
- 16:00 Kreml: felszabadította a kurszki régiót az orosz hadsereg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06