Fél év helyett egyéves munkaviszonyra lesz szükség
A gyed szigorítása is szerepel a kormány tervei között
A kormány tervei szerint az év közepétől változik a személyi jövedelemadó alsó sávhatára és mindkét kulcsa, szigorodnak a gyed szabályai, és csökken a munkaadói járulék - tudta meg szerdán szocialista forrásból az MTI.
2009.02.11 19:35MTIAz elképzelések szerint idén szigorodnak a gyed szabályai: fél év helyett egyéves munkaviszonyra lesz szükség a jogosultsághoz. Továbbra is maximum két évig járna a gyed, de azzal a megkötéssel, hogy aki ennél kevesebb időt tölt munkaviszonyban, annak csak annyi ideig jár ez a juttatás, amennyi időt előtte munkában töltött. Július elsejétől 1,7 millió forintról 2,2 millió forintra nő az szja alsó sávhatára, az adókulcs pedig 18-ról 19 százalékra emelkedik, míg a felső kulcs 36-ról 38 százalékra módosul.
Az ez évi adóbevallásokat két kulccsal és két sávhatár alapján kell majd kiszámítani. Az szja alsó sávhatára 2010-ben 2,2-ről 3 millió forintra emelkedik. Jövőre szűkülnek, illetve megszűnnek az adókedvezmények. Ez év közepétől kétkulcsos lesz a ma 29 százalékos munkáltatói tb-járulék. A minimálbér kétszereséig, 143 ezer forintig 24 százalékos járulékot kellene fizetniük a munkaadóknak, e fölött maradna a 29 százalékos kulcs. A kormány tervei szerint 2010-től egységesen 24 százalék lesz a tb-járulék. A korábbi hírekkel ellentétben nem változik az 1.950 forintos eho. Szintén július 1-től az általános forgalmi adó 20 százalékos kulcsa 23 százalékra nő, és a cigaretta, az alkohol mellett az üzemanyagok jövedéki adója is emelkedik.
Az év közepétől adóalapot növelő, de nem adózó jövedelem lesz a családi pótlék, az anyasági támogatás és a gyet. Jövőre a 13. havi nyugdíj beépül a jelenlegi nyugdíjasok ellátásába, az akkortól belépőknek pedig már nem járna ez a juttatás.
A tervezett változásokat tartalmazó jogszabályokat, köztük a 2010-re vonatkozóakat is még az idén, a tavaszi ülésszak elfogadná az Országgyűlés. Az MTI információi szerint a minisztériumok most számolják, hogyan tudják megoldani az összességében hatvanmilliárd forintos kiadáscsökkentést. Daróczi Dávid kormányszóvivő vasárnap azt mondta, a vártnál rosszabb makrogazdasági mutatók miatt a büdzsében 200 milliárd forintos hiány keletkezett, ám a kabinet nem kívánja az idénre tervezett 2,6 százalékos hiánycélt feladni, ezért az állami kiadásokat csökkenti.
Hozzátette: a minisztériumok működési költségeiket 60 milliárd forinttal csökkentik, a fennmaradó 140 milliárd forint megtakarításáról vasárnapi ülésén dönt a kormány. Az MTI információi szerint felmerült, hogy megtakarítást hozna, ha a MÁV idén kevesebb támogatást kapna. A 140 milliárd forintból fennmaradó részt nem az adókból, hanem a strukturális átalakításokból fedeznék. Szombaton az MSZP választmánya előtt beszél Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, vasárnap pedig MSZP elnökségi, kormány- és frakcióülésen hozzák meg a döntéseket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


