Emelkedő hitelmulasztások
Egyre csak nő a rossz adósok száma
Míg szeptember végén 420 ezren voltak a feketelistán, mára ez a szám eléri a 480 ezret. A tartozásai miatt egyre többeknek kerül veszélybe az otthona is.
2007.12.19 18:49Magyar NemzetStabilan emelkedik a hitelmulasztások száma - állítja néhány, a Magyar Nemzet által megkérdezett hitelintézet, ugyanakkor akadnak, amelyek cáfolják ezt az állítást, szerintük nem beszélhetünk jelentős emelkedésről. Ez utóbbinak ellentmond, hogy a korábban BAR-listának nevezett központi hitelinformációs rendszerben nyilvántartott hitelmulasztások száma elérte a hétszázezret - tájékoztatta a Magyar Nemzetet Rácz Lajos, a rendszert üzemeltető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Ez a szám a három hónappal ezelőtti 660 ezerhez képest jelentős emelkedés. Az adatok szerint egy adósra körülbelül másfél hiteltartozás esik, a rekorder 17-tel büszkélkedhet. A szabályok szerint a banki feketelistára azok az adósok kerülnek fel, akik több mint kilencven napja tartoznak legalább a havi minimálbér összegével. A tartozások kiegyenlítése, illetve a mulasztás megszüntetése után még öt évig tartják nyilván a rossz adósokat a BISZ adatbázisában. Ők csak kedvezőtlen feltételek mellett vagy egyáltalán nem tudnak kölcsönhöz jutni.
A hitelek 1,5-2 százaléka tartozik a problémásak közé. A bankok tapasztalatai azt mutatják, hogy a bevásárlókártyák esetében a legtöbb a későn fizetők aránya, a jelzáloghitelek területén kevesebb a mulasztás. Ez annak köszönhető, hogy az adósok az otthonuk védelmében mindenáron igyekeznek rendezni a tartozásaikat.
Földi Tamás, a Bankszövetség vezető közgazdásza szerint a mulasztások növekedése részben annak tulajdonítható, hogy egyre többen kerülnek adósságspirálba, vagyis tartozásaikat újonnan felvett hitelekkel próbálják meg törleszteni. Földi szerint a hitelintézeteknek sajnos nem áll rendelkezésükre olyan adatbázis, amelynek alapján kiszűrhetnék a hitelhalmozókat, ezért csak akkor ismerik fel őket, amikor bajba kerülnek, s nem tudnak fizetni.
A bankok már kezdeményezték egy olyan adatbázis létrehozását, amely a lakosság hitelállományát tartalmazná, ennek segítségével a pénzintézetek óvatosabban járhatnának el azokkal, akik feje fölött összecsaptak a hullámok. Ezen adatbázis létrehozását azonban alkotmányellenesnek minősítette az adatvédelmi ombudsman. Földi Tamás ugyanakkor elmondta: nem tettek le arról, hogy megoldást találjanak erre a problémára. Úgy véli, az egyik lehetőség az lehetne, ha a hitelfelvevők önszántukból adnák meg az adataikat. Bár ekkor felmerül a kérdés, hogy önkéntesnek nevezhető-e az adatszolgáltatás, ha az ezt megtagadóknak kedvezőtlenebb feltételeket biztosítanának a hitelintézetek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


