Adóügyek
Parragh szerint minden önkormányzati adót be kell fagyasztani
Szerinte nem elég elengedni az iparűzési adót.
2020.11.17 21:50ma.hu"A mikro-, kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban az iparűzési adó teljes elengedésére tesz javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 2020-ra és 2021-re, ágazattól és árbevételtől függetlenül" – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Parragh László.
A kamara elnöke kiemelte: egyértelművé téve az MKIK korábbi javaslatát, nem az adónem felfüggesztését, hanem a kötelezettség teljes elengedését javasolják a kormánynak. A 2020-ban már befizetett feltöltési kötelezettségekre is vonatkozik a javaslat, így ezek „lelakhatóvá” válnának a jövőben, mivel nem társul majd hozzájuk adófizetési kötelezettség.
Ha a kormány egyetért a javaslattal, a vállalkozások mintegy 97 százalékát érintené az intézkedés. Nem csoda, hogy ezt minden önkormányzatnál nagyon rossz ötletnek tartják, az iparűzési adó jelenti a települési bevételek nagyjából 80 százalékát. Karácsony Gergely főpolgármester úgy fogalmazott, hogy ha a terv megvalósulna, akkor másnap leállna a budapesti közösségi közlekedés.
"Javasoljuk emellett a kormánynak a további, önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befagyasztását" - tette hozzá. Idetartozik egyebek mellett az ingatlanadó, az idegenforgalmi adó, az építményadó, valamint a kommunális adó. "Javaslatunk célja, hogy az iparűzési adóból származó bevétel kiesését az önkormányzatok ne az egyéb adónemek emelésével pótolják, ezzel is garantálva, hogy valóban mérséklődjenek a kkv-k terhei. A javaslat összhangban van azzal a kormányzati céllal, hogy a gazdaság motorjait, a kkv-kat átmenetileg tehermentesítsük ebben a válsághelyzetben, amennyire csak lehetséges" – emelte ki Parragh László.
Az MKIK elnöke felidézte: a közelmúltban tartott egyeztetésükön Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte, hogy a kamara javaslataival segítsen a kormánynak olyan intézkedéscsomag kidolgozásában, amely a kkv-kat segítené.
Parragh László hozzátette: A főváros által tervezett újraindítási adó bevezetése szembemegy a kkv-k megsegítését célzó javaslatokkal. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, a kormánynak a kis- és közepes vállalkozásokra jelentett veszély elhárítása a legfontosabb, mert ezek adnak munkát a legtöbb magyar embernek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


