19 gyanúsított az ügyben
650 millió forintos adócsalás egy könyvelőirodánál
Egy 650 millió forintos adócsalási ügyet göngyölített fel a Vám-és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala, a hatóság 19 gyanúsítottal szemben élt vádemelési javaslattal, egy ember előzetesben letartóztatásban van.
2009.01.24 12:15MTIA nyomozás megállapította, hogy egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei könyvelőiroda több, látszólag valós tevékenységet - munkaerő-kölcsönzést - folytató cég gazdasági ügyeit intézte, azonban ezen cégek hosszabb-rövidebb idejű tényleges működés után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket.
A könyvelő iroda szakmai tapasztalatait felhasználva, okirat-hamisítással, valótlan tartalmú adóbevallásokkal, hamis számlák kiállításával összesen 650 millió forint adóhiányt okozott. Mint Sipos Jenő közölte: az ügy érdekessége, hogy azon cégeket, amelyek adóvizsgálat alá kerültek, hamis okiratokat felhasználva olyan embereknek játszották át, akik soha nem folytattak üzleti tevékenységet, és kisebb anyagi haszon reményében vállalták el a cégvezetői pozíció betöltését.
A nyomozó hatóság 19 gyanúsított esetében élt vádemelési javaslattal; az iroda vezetőjét gyanúsítottként előzetes letartóztatásba helyezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


