Bűncselekmény-drog
NAV: kokaint és heroint találtak egy utasnál a repülőtéren
Az utas Madridból érkezett a zöld folyosón keresztül.
2020.07.31 13:30MTIA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai fogtak el egy utast a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a nigériai férfi csaknem egy kilogrammnyi kábítószert - kokaint és heroint - próbált becsempészni Magyarországra.
A NAV pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a férfi több mint 810 gramm kokaint és 66 gramm heroint próbált a saját testében átcsempészni Magyarországon, de a NAV reptéri munkatársai gyanút fogtak a viselkedése miatt, ezért CT-vizsgálatot végeztettek.
Az utas Madridból érkezett a zöld folyosón keresztül. A pénzügyőrök igazoltatták, majd átvizsgálták a csomagját és a ruháját. Bár ekkor még kábítószergyanús anyagot nem találtak, de a Semmelweis Egyetemen végzett CT-vizsgálaton a röntgen kimutatta, hogy nagyjából félszáz idegen test található az utas gyomrában.
A férfi ellen a pénzügyőrök feljelentést tettek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozóinál kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


