Újabb teher?
Emelték az iparűzési adót az épülő M6-os mellett
Több, az épülő M6-os melletti település önkormányzata a maximális 2 százalékra emelte január 1-jétől az iparűzési adót - írta hétfői számában a Tolnai Népújság.
2009.01.06 10:15Tolnai NépújságFácánkertben az elsők között növelték az iparűzési adót 1,7 százalékról 2 százalékra - számol be a Tolna megyei napilap. A cikk idézi Orbán Zsolt polgármestert, aki szerint az adóemelés nem ró majd elviselhetetlen terheket a helyi vállalkozásokra, viszont az autópálya-építő cégek befizetéseinek köszönhetően milliós nagyságrendű plusz bevételt hoz. Őcsényben ötmillió forintnyi pluszt várnak attól, hogy 1,6 százalékról 2 százalékra emelték az adót.
A lap azt írta, hogy az autópálya-építés után a községben az adó csökkentését tervezik. Ha ez mégsem történne meg, akkor egy, a helyi vállalkozókat támogató alapot hoznak létre. Ilyen egyébként már működik Bátaszéken, ahol ugyancsak maximumra emelték az iparűzési adót - számol be az írás. A napilapnak Barabás Miklós, az M6-ost építő egyik cég, a Bilfinger Kft. ügyvezetője elmondta: várhatóan több tízmilliós tehernövekedést jelentenek a cég számára az adóemelések.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


