Adóügyek
Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélték Romániában az adóhatóság volt elnökét
2,7 millió euró kenőpénzt kapott.
2019.05.07 17:17MTIJogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték Sorin Blejnart, a román adóhatóság volt elnökét, akit befolyással való üzérkedés miatt találtak vétkesnek - közölte kedden a bukaresti ítélőtábla.
Első fokon a bukaresti törvényszék 6 év szabadságvesztésre ítélte Blejnart. A fellebbezés során a volt tisztségviselő a felmentését kérte, végül az ítélőtábla egy évvel csökkentette a rá kiszabott börtönbüntetést.
Blejnar 2009 és 2012 között volt az adóhatóság elnöke. 2016-ban emelt vádat ellene a korrupcióellenes ügyészség, amely szerint az adóhatóság elnökeként a befolyással való üzérkedés bűncselekményét követte el 2011-ben, amikor az általa vezetett intézmény egy közbeszerzési eljárást indított, egy üzletembertől pedig a szerződés 20 százalékának megfelelő összegű kenőpénzt fogadott el, cserében azért, hogy az illető cége kapja meg az állami megrendelést.
Sorin Blejnarnak az egyik beosztottjára kellett nyomást gyakorolnia annak érdekében, hogy az eljárás az üzletember számára kedvezően alakuljon. A vádhatóság szerint 2011 novembere és 2012 januárja között az adóhatóság volt elnöke és annak beosztottja összesen 13,1 millió lej (2,7 millió euró) kenőpénzt kapott, az összeg jelentős része, 12,5 millió lej Blejnarhoz került.
Az adóhatóság volt elnöke kedden kijelentette: igazságtalannak tartja az ítéletet, mert szerinte nem vették figyelembe az általa bemutatott bizonyítékokat, és ezt az ügyet egy olyan ügyész indította, aki ellen azóta már eljárás indult az általa elkövetett visszaélések miatt.
Blejnart április közepén egy másik korrupciós ügyben még jogerősen felmentették, miután első fokon 2016 júniusában öt év szabadságvesztésre ítélték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


