A magánszemélyeket érintő adóváltozások
Adóbevallás: rosszul járunk, ha az APEH tölti ki
A minimálbérből élők kétszer annyi munkavállalói járulékot fizethetnek, és rosszabbul járhat az is, aki munkáltatója helyett az APEH-ra bízza a bevallása kitöltését.
2008.11.12 14:38HVGEz a második adótörvény-tervezet, ami idén ősszel a parlament elé kerül, pedig néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, januártól mégsem lesz változás az adózásban. A szeptember közepén Magyarországra is begyűrűzött gazdasági világválság nyomán ugyanis az első kormányzati lépések között szerepelt a jövő évi költségvetés és az adómódosítások visszavonása. Ám október utolsó hetében a parlament elé került egy újabb tervezet, amelyben a legtöbb szakértő szerint elsősorban apróbb technikai jellegű módosítások szerepelnek.
De az sincs kizárva, hogy megbújt néhány egyszerűsítésnek álcázott adóemelés is a sorok között, miközben a Pénzügyminisztérium állítja: az adó- és járulékrendszer 2009-es változtatásának alapvető célja az egyszerűsítés, amely kézzelfogható versenyelőnyt jelenthet és hatékonyabbá teheti az adóellenőrzést is. Ilyen például az is, hogy a munkavállalói és az egészségbiztosítási járulék (6 százalék) alapja jövőre megegyezne, csakúgy, mint a munkaadói és a társadalombiztosítási alap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


