Deadline
NAV: május vége a társaságiadó-bevallás határideje
A beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének határideje szintén 2016. május 31.
2016.05.20 11:22MTIAz egyszeres és kettős könyvvitelt vezető adózóknak május 31-ig kell benyújtaniuk a 2015-re vonatkozó társaságiadó-bevallásukat és letétbe helyezni, illetve közzétenni az elektronikus beszámolójukat - figyelmeztet a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal (NAV) pénteki közleménye.
Az adóhatóság május 10. után ügyfélkapun át értesíti azokat a cégeket, amelyek korábban már késve vagy egyáltalán nem adták be a kötelező iratokat.
Az egyszerűsített vállalkozói adózást (eva) vagy a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adózást (kiva) először választóknak a 1571-es bevallást kell benyújtaniuk. A határidő ebben az esetben a mérlegforduló napját követő ötödik hónap utolsó napja.
A beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének határideje szintén 2016. május 31. Az EB jelű elektronikus űrlap és a kitöltő program az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról letölthető. Az űrlapot a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren keresztül, a Céginformációs Szolgálathoz kell megküldeni. Idén megszűnt a közzétételért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj, így a beszámolóhoz már nem kell fizetési igazolást csatolni.
Azok a nonprofit szervezetek, amelyek 2015-ben vállalkozásból bevételt nem értek el, illetve költséget, ráfordítást nem számoltak el, azaz társaságiadó-alapjuk nincs, a társaságiadó-bevallást kiválthatják egy nyilatkozattal, amit a TAONY nyomtatványon 2016. május 31-éig nyújthatnak be. A nonprofit szervezetek a beszámoló letétbe helyezését és közzétételét az Országos Bírósági Hivatalnál teljesítik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06