Matolcsy a mexikói programot szorgalmazza
Matolcsy többkulcsos munkaadói járulékot szorgalmaz
Matolcsy György fideszes gazdaságpolitikus szerint meg kell fontolni a többkulcsos munkaadói járulék bevezetését, ahol a felső kulcs 20 százalék, a középső 10-15 százalék körüli, az alsó pedig nulla százalékos lenne - az Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere erről egy hétfői konferencián beszélt.
2008.09.08 13:55MTIA Fidesszel szövetséges Lungo Drom nevű szervezet a cigányság sorskérdéseiről rendezett konferenciáján a politikus azt mondta: egy következő adóreform keretében meg kell fontolni azt, hogy a magyar munkaerő minőségi különbségeihez igazítsák a munkaadói járulékot. Matolcsy György az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte: egymillió új munkahelyet kellene teremteni Magyarországon, és ehhez teljes körű adó- és járulékreformra van szükség
. Mint mondta, vannak olyan javaslatok, amelyek szerint a személyi jövedelemadó lehetne egykulcsos, ahogyan Közép- és Kelet-Európában Magyarországon kívül már szinte mindenhol, a munkaadói járulék tekintetében viszont több kulcsot kellene megkülönböztetni. Szerinte egy jelentős járulékcsökkentés után a munkaadói járulék mai 29 százalékos szintje 20 százalékra mehetne le, ami nagyjából a munkavállalók egyharmadára, mégpedig a legjobban képzett, "legkapósabb" munkavállalókra vonatkozna.
Ezzel szemben állna egy nulla százalékos kulcs, amely érvényes lehetne a több mint egy éve munka nélkül lévőkre, a 18 és 24 év közötti korcsoportra, illetve az 55 év felettiekre, valamint olyan kistérségekben is alkalmaznák, ahol 20 százalék feletti a munkanélküliség. Matolcsy György szerint a középső 10-15 százalék körüli kulccsal pedig el lehetne ismerni annak a munkavállalói rétegnek az értékét is, amely nem a legkapósabb, de nem is tartósan munkanélküli.
A politikus kérdésre válaszolva hozzátette: a kulcsok közötti átjárhatóság és a nulla százalékos kulcsba tartozás időtartama megállapodás kérdése lehetne, a kormánynak erről a munkaadókkal, a munkavállalókkal, az önkormányzatokkal és a politikai ellenzékkel kellene egyeztetnie. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz adóreformjának lehetne-e az alapja ez a javaslat, Matolcsy György azt mondta: a Fidesz kiindulópontja az, hogy jöjjön létre egymillió új munkahely 5-10 év alatt, és ehhez minden adó- és járulékreformra szükség van.
Megjegyezte: a közgazdasági szakma ma már teljes körűen kiáll az adó- és járulékreform mellett, míg 2006-ban, amikor a Fidesz először meghirdette ezt a programot, még nem volt így. Matolcsy György a cigányság helyzetéről rendezett konferencián arról is beszélt, hogy Magyarországon is megfontolandó lenne az a mexikói program, amelyben az állam pénzzel ismeri el azokat a családokat, amelyekben a gyermekek magasabb iskolai végzettséget érnek el, mint a szülők.
A politikus az MTI-nek erről azt mondta: a 10-15 évvel ezelőtt elindult mexikói programban a magyar viszonyokra lefordítva több százezer forintot kap az a szülő, aki maga nem végezte el a nyolc általánost, de a gyermeke igen, több millió forintot, ha a gyerek érettségit szerez, és 5-10 milliót forintos támogatáshoz jut az a család, ahol a gyerek a diplomáig jut el.
Matolcsy György szerint ez a program nemcsak a cigányság számára, hanem az összes hátrányos helyzetben lévő család számára hasznos lehetne, hiszen a tudáshiány a magyar társadalom legalább egyharmadára érvényes, és ez újratermelődik a gyerekeknél. Ezt kell megszüntetni - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


