Nem lesz sok dolog a TEÁOR-ra
Kikerül a TEÁOR a cégjegyzékből
Ezen a héten elkészül az új jogszabálytervezet a szakmakódokkal kapcsolatos vállalkozói teendőkről. Ebből kiderül, hogy - a tervek szerint már novembertől élő rendelkezések alapján - nem lesz sok dolog a TEÁOR-ral - ismerteti a hétfői Világgazdaság.
2008.09.01 08:20VilággazdaságAki eddig nem lépett, jobban teszi, ha egyelőre a kisujját sem mozdítja a TEÁOR-szám ügyében. A héten ugyanis elkészül az új jogszabálytervezet a szakmakódokkal kapcsolatos vállalkozói teendőkről. Ebből kiderül, hogy – az igazságügyi és rendészeti kormányzat tervei szerint már novembertől élő rendelkezések alapján – nem lesz sok dolguk a TEÁOR-ral.
A kódok ezentúl csakis a vállalkozások működésével összefüggő statisztikai és adóigazgatási célokat szolgálhatnak – nyilatkozta a Világgazdaságnak Gadó Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára. A cégjegyzékből törlik a meglévő számokat, nem rögzítik az újakat, azaz TEÁOR-mentes lesz a nyilvántartás. Egy gazdasági társaságnak nem kell jogi képviselője útján a cégjegyzékben regisztráltatnia a kódot, és több százezer egyéni vállalkozó is mentesül attól a tortúrától, hogy TEÁOR-váltás ürügyén a telephelyengedélyétől a tevékenységéig felülvizsgálják vállalkozását.
Így, a kormányzati törekvéseknek megfelelően, a piaci szereplők nem kis költséggel járó, bürokratikus tehertől mentesülnek. Mindez azonban nem érinti a vállalkozások KSH-val és adóhivatallal szemben fennálló ilyen irányú kötelezettségét – hangsúlyozta. A tárca a júniusi TEÁOR-os kapkodás nyomán kezdett foglalkozni a szakmakódok cégjegyzékből való törlésének lehetőségével (VG, 2008. június 19.). I
smeretes: az új uniós besorolásokat ez év januártól valamennyi tagállamban alkalmazni kellene. A magyar vállalkozások félévi haladékot kaptak, ám júniusban már látható volt, hogy a nagy többség késik az átkódolással, a cégbíróságok pedig – „nyakig” az egyórás cégbejegyzés startjával – fel sem tudnák dolgozni a hirtelen rájuk zúduló beadványokat. Újabb fél év haladék lett az átmeneti megoldás, lejártával feltételezhetően csak ismétlődött volna a júniusi helyzet.
Most tüneti kezelés helyett véglegesen kiirtják – a nyilvántartásokból, nyomtatványokból is – e bürokratikus vadhajtást. (A fejlett országokban sehol nem tüntetik fel a szakmai kódokat a cégregiszterek.) A leendő szabályozás abból indul ki: a korrigált TEÁOR-számokra az APEH-nak és a KSH-nak is szüksége van, ezért a mulasztó vállalkozásoknak a 2009-ben teljesítendő adóbevallással egyidejűleg kell nyilatkozniuk főtevékenységük szakmai kódjáról.
A cégbíróságot ezúttal elfelejthetik. A jövőben pedig elegendő lesz, ha cégalapításkor a beadványhoz csatolandó adó- és statisztikai szám iránti kérelem tartalmazza a TEÁOR-számot. Innen kerül elektronikus úton az adóhatósághoz és a KSH-hoz. Egyébként a vállalkozás, csakúgy, mint ma, 15 napon belül köteles bejelenteni az adóhatóságnak, ha más tevékenységet is felvesz. A már benyújtott módosító kérelmekről a cégbíróság intézkedik, eljuttatva a változtatásokat az APEH-hoz. Ha pedig az uniós kódrendszer a jövőben generálisan megváltozik, úgy a következő év adóbevallásához kapcsolódva kell majd a vállalkozásoknak átforgatniuk a TEÁOR-számokat.
Azok az egyéni vállalkozások, amelyeket a TEÁOR-változás miatt joghátrány ért (például megvonták a hatósági engedélyüket), az új szabályok hatálybalépését követő 90 napon belül kezdeményezhetik az eredeti állapot helyreállítását – mondta Gadó Gábor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06