Árulkodnak az adatok
Áfacsalókat buktat le az e-útdíjrendszer
Áfacsalások leleplezéséhez is segítséget nyújthatnak azok a közúti forgalomról, teherszállításról szóló adatok, amelyek az elektronikus útdíjrendszerből olvashatók ki.
2014.05.07 08:05ma.huA díjfizetési szisztéma információit a tavalyi jogszabályi felhatalmazás alapján megkaphatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az ellenőrzések megszervezéséhez a hatóság felhasználhatja a különféle járműmozgással összefüggő adatokat.
A Magyar Nemzet megtudta, hogy a NAV-nál külön munkacsoport foglalkozik az áfacsalások megelőzésének és feltárásának lehetséges módozataival: az egység folyamatosan elemzi, miképpen aknázhatók ki leginkább az e-útdíj-rendszerben rejlő lehetőségek.
Értesülésünk szerint már több nagy idei fogásnál is segítettek az útdíjadatok. A részletekről a NAV jövedéki és vámügyekben nyilatkozó szóvivője adott a lapnak tájékoztatást.
Suller Attila jelezte, hogy az áfavisszaélések egyik jellemző típusánál a csalók azokat a forgalmiadó-szabályokat játsszák ki, amelyek az unión belüli adásvételek után a közterhek nagyságáról, befizetéséről szólnak.
A visszaélések megvalósítói nemegyszer kamionokat indítanak útnak: a járművek elhagyják az országot, majd visszatérnek. A papíron külföldre szánt szállítmány azonban legtöbbször idehaza – feketén – kerül forgalomba.
Emellett arra is akadhat példa, hogy az áru nem lépi át a határt, csak a fuvarlevélen igazolják a külföldi átvételt, miként az is megeshet, hogy a kamion üresen közlekedik, s valójában nincs is áru.
– Az e-útdíj rendszeréből az adóhivatal pontosan megtudhatja, mely teherautó merre közlekedett az országban, hol lépett ki, vagy hol érkezett hazánkba – magyarázta Suller Attila.
A gyanús szállítmányokat tehát könnyedén nyomon követheti a hatóság, emellett a teherautók útjának ellenőrzése vagy az árumozgás hiányának megállapítása visszamenőleg is lehetséges.
A szóvivő elmondta: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és az adóhivatal között elektronikus kapcsolatot alakítottak ki, a NAV az internet segítségével, egyedi informatikai alkalmazás révén kérheti le a szükséges információkat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
- 7:22 Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára
- 6:57 Budai Gyula büntetőfeljelentést tett külföldi kampányfinanszírozás gyanúja miatt
- 5:55 Fico már nincs életveszélyben
- 5:26 Szijjártó Péter: sokkoló és megdöbbentő a Robert Ficót ért merénylet
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06