Szabadlábon
Simán felszívódhat Panamában a milliárdos magyar áfacsaló
A magyar hatóságok már azt is tudták, hogy melyik járattal hozzák Budapestre a férfit, amikor kiderült, hogy Panamában szabadlábra helyezték.
2014.04.18 12:10ma.hu
Több vallomás és lehallgatási jegyzőkönyv szerint az utóbbi évtized legkomolyabb áfacsalási ügyének főszervezője az a 43 éves Tóth Tamás volt, akit közel 3 éve hiába üldöznek a magyar és a nemzetközi hivatalos szervek, írja a Bors. A lap szerint Tóth már fél évvel a bűnszervezet lelepleződése előtt megtudta, hogy titkos nyomozás folyik ellene. Szlovákiába költözött, ahol állampolgárságot is kapott, ezután pedig Panamába utazott. Miután az Interpol is körözni kezdte, elfogták.
A magyar hatóságok már azt is tudták, hogy melyik járattal hozzák Budapestre a férfit, amikor kiderült, hogy Panamában szabadlábra helyezték, írja a Bors. Arra állítólag még nincs hivatalos indok, hogy miért engedték el. A férfi, akit korábban más ügyben orgazdaság, közokirathamisítás és csalás miatt már elítéltek, eltűnt, és nem tudni, hol bujkál.
Az adóhatóság 2011 őszén indított eljárást a Portéka Kft. - több milliárd forintra rúgó - áfa-visszaigénylései kapcsán. A vádirat szerint az abdai székhelyű cég 2008 és 2011 között papíron utaztatta külföldre az árut, azért, hogy az exportra küldött termékek áfáját visszaigényelje. A Bors szerint nem csak az áfacsalási ügy ötlete származik Tóthtól, de ő mozgatta a szálakat a fiktív cégek, az áru különböző raktárakba utaztatása és a vádlottak között. A kirendelt ügyvéd nem akart nyilatkozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06