Az áfacsalásra koncentrál
Vágó Gábor az LMP-ből kilép, de marad a politikánál
"Az Országgyűlés nevű székfoglaló játékban ma az egész politikai kaszt azzal van elfoglalva, hogy jó helyre rakja a valagát, és nem azzal, hogy az adófizetők érdekeit érvényesítse."
2014.01.07 08:46ma.hu
Fotó: MTI
A következő három hónapban minden energiáját az áfacsalási ügy felgöngyölítésére fogja fordítani, majd kilép a pártból - derült ki Vágó Gábor LMP-s képviselő a Vs.hu-nak adott interjújából, amelyet az origo.hu ismertetett. Elmondása szerint maradtak még politikai ambíciói, de pártpolitikán túli eszközökkel akar segítő kezet nyújtani az embereknek.
Vágó azért nem indul a 2014-es választásokon, mert az LMP országos választmánya nem támogatta egyéni jelölését a kiskunhalasi körzetben. A 13 tagú választmányból öten támogatták, a jelöltségéhez viszont hét szavazatra lett volna szüksége.
"Ez nekem igazán nem esett jól. Az Országgyűlés nevű székfoglaló játékban ma az egész politikai kaszt azzal van elfoglalva, hogy jó helyre rakja a valagát, és nem azzal, hogy az adófizetők érdekeit érvényesítse. Most pláne, hogy megfeleződtek a helyek" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


