200 milliót nem fizetett be
Három évet kapott a kecskeméti adócsaló vállalkozó
Jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a kecskeméti vállalkozót, aki Törökországból importált ruhaneműk után mintegy 200 millió forintnyi adó befizetését mulasztotta el.
2014.02.07 13:27MTI
A táblabíróság adócsalás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat és a szabadságvesztés büntetés mellett egymillió forint vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.
A jelenleg ötvenéves nő 2008 februárjában Kecskeméten azért alapított egy kft.-t, hogy ruházati nagykereskedelmet foglalkozzon.
Május és november között több mint 12 millió amerikai dollár – mintegy 2,43 milliárd forint – értékű textilárura kért vámkezelést azzal, hogy a termékeket Lengyelországban értékesíti.
A benyújtott okmányokkal szemben a ruházati áru egy részét azonban két magyarországi cégnek adta tovább. A belföldi értékesítés után a vállalkozásnak áfafizetési kötelezettsége keletkezett, azonban ezt a vádlott nem vallotta be. A cég terhére az adóhatóság 200 millió forint adókülönbözetet állapított meg.
A nő egy másik, általa irányított textilkereskedelemmel foglalkozó cég nevében valótlan adóbevallást nyújtott be, és több mint egymillió forint társasági adó befizetését mulasztotta el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


