NAV
Feltérképezte a cégtemetőket az adóhatóság?
Egy-egy cégtemetőhöz több száz társasági ügy kapcsolódhat. Ezekben az ügyekben a legkülönfélébb bűncselekmények vannak jelen.
2014.02.03 09:02MTI
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feltérképezte a cégtemetőket, a hivatal pénzügyi nyomozói 20 cégtemető büntetőügyében több milliárd forint okozott kár miatt nyomoznak - írta a Magyar Nemzet.
A lap hétfői számában Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese elmondta: az adóhivatal a cégbíróság közreműködésével igyekszik kitiltani az érintetteket a gazdasági életből.
A cégtemetők olyan vállalkozások, amelyek nagy tartozásokat maguk előtt görgető cégeket tüntetnek el, például úgy, hogy tulajdonnal nem rendelkező hajléktalanok, vagy külföldiek nevére írják át azokat színlelt adásvétellel.
A szakember elmondta, egy-egy cégtemetőhöz több száz társasági ügy kapcsolódhat. Ezekben az ügyekben a legkülönfélébb bűncselekmények vannak jelen: adócsalás, csődbűncselekmény, fedezet jogellenes elvonása, a számviteli szabályok megsértése és mások.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


