Budapesten és környékén
Meghosszabbított nyitvatartással kedveskedik a NAV
Május 21-én lejár magánszemélyek személyi jövedelemadó bevallásának és befizetésének határideje. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) május 13-ától hosszabbított nyitva tartással fogadja a Pest megyei adózókat.
2013.05.10 14:44MTIA NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága közleményben tudatta: a rendkívüli ügyfélfogadással azt szeretnék elérni, hogy az érintettek várakozás nélkül, időben tudják teljesíteni kötelezettségüket.
Az észak-budapesti, kelet-budapesti, dél-budapesti és Pest megyei adóigazgatóság központi ügyfélszolgálatai május 13-a és 17-e között reggel negyed 9-től este 18 óráig, május 21-én pedig reggel negyed 9-től este 20 óráig fogadják az ügyfeleket.
A megszokott félfogadási időn túl csak és kizárólag a bevallások benyújtásával kapcsolatos ügyek - bevallások átvétele, csekkek kiadása, tájékoztatás, bankkártyás befizetés, ügyfélkapu regisztráció - intézhetők.
A 06-40/42-42-42 kékszámon hívható Általános Tájékoztató Rendszer munkatársai május 13-a és 17-e között reggel fél 9-től 18 óráig, május 21-én reggel fél 9-től 20 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére - közölte az adóhatóság.
Kapcsolódó írások:
- Sok volt az adó - kártérítést követelnek a napenergetikai cégek
- Győr-FTC rangadó a jubileumok jegyében
- Fegyveresek elrabolták a volt pakisztáni kormányfő fiát
- Csökkentenék a devizaadósok ellen indult eljárásokban a végrehajtási díjat
- Berlusconi: bűnös! - másodfokon is
- Két forintért eladó az NB I-es futballklub
- Kis híján halálra verte, most kattant a bilincs
- Tankönyvkiadó: őszre az iskolákban lehetnek a kiadványok
- Cséfalvay: a devizahitelesek megsegítésére nincs új eszköz
- Hoeness maradhat a Bayern elnöke
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06