Összefogtak Csehország ellen
Sok volt az adó - kártérítést követelnek a napenergetikai cégek
Kártérítési pert indít Csehország ellen az International PhotoVoltaic Investors Club (IPVIC), mely a neperőműveket működtető cégeket tömöríti.
2013.05.09 18:48MTIA 8 energetikai cég azért indít kártérítési eljárást a Cseh Köztársaság ellen, mert az 26 százalékos adóval sújtotta a naperőművekből származó jövedelmeket.
"A vádat egyelőre konkrétan nem ismerjük. Természetesen a Cseh Köztársaság védekezni fog, mint minden korábbi, az állam ellen indított perben" - reagált a bejelentésre Ondrej Jakob, a pénzügyminisztérium szóvivője. Az IPVIC szóvivője nem kívánta nyilvánosságra hozni, milyen összegű kárpótlást követel a csoport, illetve hol lesz a per.
Az IHNED vezető cseh gazdasági hírportál úgy értesült, hogy az IPVIC mintegy 2,5 milliárd koronát követel Csehországtól. Szakértői becslések szerint a per legalább két évig elhúzódik. "Nem volt más lehetőségünk, miután a kormánnyal nem tudtunk megegyezni" - kommentálta a perindítást Frank Shulte, az IPVIC főtitkára. Hangsúlyozta, hogy a cseh kormány intézkedései "visszamenőlegesek és diszkriminatívak" voltak, s mint ilyenek, elfogadhatatlanok a cégek számára.
Az IPVIC azt állítja: Csehország beruházási támogatásokkal, egyebek között adóengedményekkel is, az országba csalta a beruházókat, de később "diszkriminatív intézkedéseket" foganatosított, amelyek megkárosították a beruházókat. A cseh kormány a naperőművek nem várt nagyarányú elterjedése miatt rendkívüli adót vetett ki a nyereségre.
Az intézkedést a cégek korábban a retroaktivitásra hivatkozva már megtámadták a cseh alkotmánybíróságon, amely azonban a kormány intézkedését rendben találta. Az IPVIC-ben olyan cégek vannak, mint a német Voltaic Network és az Antaris Solar, a luxemburgi Radiance Energy Holding és a brit I.C.W.Europe Investment.
A megújuló energiára fordított csehországi támogatások 66 százalékát a naperőművek üzemeltetői kapják.
Kapcsolódó írások:
- Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
- Napenergia-pályázat indul 3 milliárd forint értékben
- Napenergiával vonulnak hadba a válság ellen a görögök
- Na tessék: a napenergia hűtéshez is használható lehet
- Zöld sziget a forgalom közepén
- Obama: a napenergia munkahelyeket teremt
- Napenergia hajtotta repülőgéppel a világ körül
- Napenergiát az otthonokba és a munkahelyre!
- Árnyékban a hazai napenergia hasznosítás - figyelmeztet az MTA MFA
- Négyezer háztartást lát el napenergiával egy francia farmer
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06