Adókonferencia
Az APEH a jogkövetőket segíti
Az állami adóhatóság 2007-ben 8.363,7 milliárd forint adó- és adójellegű bevétel beszedésében működött közre, ezenkívül 270 milliárd forintot szedett be a magánnyugdíjpénztárak számára - mondta Szikora János, az APEH elnöke csütörtökön, a II. Nemzetközi Adókonferencián.
2008.06.12 19:21MTIA bevételből 357 milliárd forint származik megállapításból, behajtásból pedig 250 milliárd forint, vagyis a bevétel zömét önkéntesen fizették be az adózók. Az APEH a különböző adózói magatartásokra különbözőképpen reagál, amit Szikora János így foglalt össze: aki eleget akar tenni adófizetési kötelezettségének azt segítik, azzal szemben azonban, aki tudatosan szegi meg a szabályokat, a törvény teljes szigorával lépnek fel.
Az adóhatóság az önadózás segítése érdekében folyamatosan korszerűsíti szolgáltatásait, fejleszti kockázatkezelési, kiválasztási rendszerét - hangsúlyozta Szikora János. Az elnök az adóhatóság terveit ismertetve elmondta: szeretnék egyszerűsíteni az adóigazolások kiadását, és bevezetni az adózók pozitív listáját, amit az APEH honlapján tesznek majd közzé.
Javítani kívánják az ügyféltájékoztatást is, a személyes ügyfélfogadástól az elektronikus ügyintézés irányába elmozdulva. Szikora János szerint az is elképzelhető, hogy 2012-ig - addig szól majd az APEH középtávú stratégiája - meghonosítják az adóhatóságnál az internetalapú hang- és videohívásokat. Ennél rövidebb távú terv, hogy a Contact Centeren keresztül azonosítással el lehet majd intézni egyes, személyes jelenlétet nem igénylő ügyeket. Az adóbevallási rendszer további egyszerűsítéséről sem mondott le az adóhatóság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


