Észak-Magyarországon
Fenyőfaárusokat is ellenőriznek a revizorok
A karácsonyi ünnepek előtt fokozottak ellenőrzi a fenyőfaárusokat is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
2012.12.22 14:41MTIA közlemény szerint a NAV - több alkalommal pénzügyőrökkel és a társhatóságok munkatársaival együttműködve - december elejétől az év végi ünnepekhez kötődő, összehangolt ellenőrzéseket folytat a kereskedelmi és vendéglátó szektorban, az észak-magyarországi régióban.
Miskolc központi piacán, a Búza térin a fenyőfa árusokat is ellenőrizték, a próbavásárlásokon vizsgálták a fák eredetét, a nyugtaadást. Az akciósorozatban a vendéglátó és a szolgáltatói szférát is kiemelten vizsgálják a hatóságok, így a hétvégi ellenőrzések már érintették a taxisokat és az éttermeket is.
Az ünnepek előtti ellenőrzések mintegy harmadában találtak szabálytalanságot a hatóságok: azok a vállalkozók, akik súlyos adózási kihágásokat - a bevétel eltitkolása, feketefoglalkoztatás - követtek el, százezer forint nagyságrendű bírságra és soron kívüli utólagos ellenőrzésre számíthatnak.
Az összehangolt akciósorozat az év hátralévő napjaiban tovább folytatódik a régióban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


