Fokozott ellenőrzések
NAV: műkincseket csak engedéllyel lehet kivinni az országból
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arra figyelmeztet, hogy műkincseket csak engedéllyel lehet kivinni az országból.
2012.12.09 09:22MTI A NAV tapasztalatai szerint az utasforgalomban rendszeres a műkincsek kivitele, azonban ez alól a postaforgalom sem kivétel, így fokozott figyelemmel kísérik a pénzügyőrök az exportküldeményeket is.
Az idén már 17 esetben derített fel a NAV Repülőtéri Főigazgatósága kulturális javakkal kapcsolatos bűncselekményeket; a pénzügyőrök találtak festményeket, antik kardokat, szobrokat és érméket is.
A hivatal hangsúlyozza, hogy a védetté nyilvánított vagy a kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján védett kulturális javak csak hatósági engedéllyel vihetők ki az országból. A nem védetté nyilvánított, de a kérelem benyújtásának időpontjában legalább ötvenéves tárgyak (kulturális javak) a hatóság engedélye alapján, műtárgykísérő igazolással vihetők ki az országból.
A kulturális javak kivitelére vonatkozó engedély, illetve műtárgykísérő igazolás iránti kérelmet a kulturális örökségvédelmi hatóság (Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ) formanyomtatványán vagy elektronikus űrlapon kell benyújtani.
A NAV közölte, legtöbbször úgy sértik meg a szabályokat, hogy nem kérnek műtárgykísérő igazolást. Ebben az esetben "feljelentés kíséretében indul meg az eljárás" - jegyezte meg a hatóság.
A jogszabály szerint aki előzetes hozzájárulás nélkül idegeníti el az említett tárgyakat, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az előbbiek szerint büntetendő az is, aki a kulturális javak körébe tartozó és kiviteli engedélyhez kötött tárgyat engedély nélkül külföldre juttat - mutat rá a NAV.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


