Fiktív számla-elszámolás
NAV: csaló felszámolóbiztost fogtak a vámosok
Fiktív számla elszámolásával mintegy 200 millió forinttal csökkentette egy cégcsoport egyik vállalatának vagyonát a felszámolóbiztos - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.
2012.06.25 09:53MTIA közlemény szerint a NAV munkatársai a felszámolás alatt álló gépipari vállalat vizsgálata során felfigyeltek arra, hogy bár a felszámolóbiztos még az elmúlt év elején szerződést kötött egy kft.-vel az iratanyagok rendezésével, selejtezésével, valamint tárolásával kapcsolatos feladatok ellátására, azt több mint egy év elteltével sem végezték el. Ugyanakkor mintegy 200 millió forint értékű számlával csökkentette a hitelezői igények kielégítését szolgáló vagyont, és a számla alapján 40 millió forintnyi áfát kért vissza az államtól - tették hozzá.
A számla alapos vizsgálata során kiderült, hogy amögött nem volt "tényleges gazdasági esemény", a felszámolóbiztos fiktív számlával csökkentette a vagyont, sőt annak áfatartalmát jogosulatlanul igényelte vissza. Az ügynek büntetőjogi következményei lesznek - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


