Aratott a NAV
A virágpiacokon razziáztak az adófináncok
Számla a tulipán után - nekiment a virágosnéniknek a NAV?
2011.10.26 12:24ma.huA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a nagybani virágpiacokra szálltak rá: a pénzügyőrök és az adóellenőrök két nap alatt mintegy 200 vizsgálatot végeztek, amelyek gépjárművek ellenőrzésére, foglalkoztatottak bejelentésére, árueredet vizsgálatára, illetve nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítésére irányultak - írja közleményében a NAV.
A vizsgálat során a szállítókat a Bevetési Főigazgatóság Járőr Igazgatóságának munkatársai nézték át, ellenőrizték az árukísérő okmányok (számla, fuvarlevél) meglétét és szabályosságát.
"Az adóhatóság több esetben tapasztalta, hogy a kamiont úgy rakodták le belföldön, hogy a fuvarokmányokon külföldi útvonal szerepelt, vagy az árut nem a belföldi úti célként megjelölt helyen, hanem valahol máshol pakolták ki. Előfordult olyan eset is, ahol több százezer forint készpénzes vásárlásról nem állítottak ki számlát. A kimenő forgalomellenőrzése miatt több sofőr visszafordította kamionját a hiányosságok pótlása érdekében" - tartalmazza a közlemény.
Az eljárásban résztvevő végrehajtók az adótartozással rendelkező vállalkozásoknál helyszíni végrehajtást végeztek. Volt olyan eset, ahol a fennálló adótartozás fejében nemcsak készpénzt, hanem 11 millió forint értékű árukészletet is lefoglaltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


