Reszkessetek, csalók!
Adóparadicsomi bankszámlák - behajtás a Kajmán-szigetekről
Adóparadicsomi bankszámlákat is elemez vagyonvizsgálataiban az adóhivatal, így azok a csalók sem érezhetik magukat biztonságban, akik például a Brit Virgin- vagy a Kajmán-szigetekre menekítették pénzüket.
2011.09.16 09:16ma.huA hatóság az idén nyolcszáz eljárást fejezett be, s - mások mellett - a minimálbéres vállalkozók, a hatalmas pénzeket mozgató polgárok és az uzsorások kerültek a célkeresztbe. Akár a nagy összegű életbiztosítás is gyanús lehet - írja a Magyar Nemzet.
Tíz vagyonosodási vizsgálatból kilencnél bukkant eltitkolt adóra ebben az évben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Augusztus végéig 833 ellenőrzést fejeztek be, eljárásonként - átlagosan - tízmillió forintnyi közteher megfizetésére kötelezve az érintetteket.
Az idei számsor merőben eltér a szocialista kormányok időszakában rögzített értékektől.
Emlékezetes, 2007-ben - Gyurcsány Ferenc kívánságára - több mint tizenegyezer vagyongyarapodási eljárás zárult le. Ekkor az ellenőrzések nagyjából kétharmada hozott csak eredményt, pontosan úgy, mint 2008-ban, amikor hatezer vagyonvizsgálatot folytattak le. A tapasztalatok azt mutatták, hogy akkoriban többek ellen is alaptalanul indították meg a nemritkán hosszú hónapokig tartó, kíméletlen eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


