Valamennyi frakció támogatja a modosításokat
Egyes pénzügyi szolgáltatókra vonatkozó törvények
Valamennyi frakció támogatja az egyes pénzügyi szolgáltatókra vonatkozó törvények módosítását. A jogszabály általános vitáját kedden folytatta le az Országgyűlés.
2008.04.08 12:42MTIA vitában Szabados József (MSZP) pozitívumként értékelte, hogy az előterjesztés az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott irányelvek átültetésére tesz elsősorban javaslatot. Hozzátette: a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozóan kisebb, de fontos változásokat fogalmaz meg a törvényjavaslat, ezért az MSZP-frakció ennek elfogadását támogatja.
Lényegesnek nevezte, hogy a törvény hatályba lépésétől az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, a magánnyugdíj pénztárak, a biztosító egyesületek vagyonkezelési tevékenységét olyan személy végezheti, aki erre megfelelő engedéllyel rendelkezik. Dancsó József (Fidesz) azt mondta, a Fidesz támogatja a módosítást, mivel az szigorítja, egyben növeli a pénzintézeti rendszer biztonságát.
A képviselő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar pénzintézeti rendszer túlnyomórészt külföldi tulajdonban van. Hozzáfűzte: a pénzintézeteknek el kell kerülni, hogy ha hitelintézeti válság van, azt ne likviditási szempontból, hanem a tőke szempontjából kezeljék. Az SZDSZ-es Gegesy Ferenc közölte: a liberálisok támogatják a javaslatot. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a hitelintézeti törvény már tízszer módosult. Hányszor fogják még módosítani ezt a törvényt? - kérdezte a Pénzügyminisztérium képviselőjétől.
Herényi Károly (MDF) úgyszintén frakciója támogatásáról biztosította a javaslatot, de hozzátette: a számviteli törvény kisebb módosítása is szükséges. Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára a vitában elhangzottakra reagálva azt mondta, az előterjesztés konszenzusos törvényjavaslat, amin a kormány nem kíván változtatni.
Arra a kérdésre, miért módosult többször is a törvény, Keller László kiemelte: valóban szerencsétlen dolog egy jogszabály sokszori módosítása, ám az uniós szabályok folyamatos átvétele miatt mégis szükséges. Az általános vitát az elnöklő Harrach Péter lezárta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06