Gyomorszűkítés után került életveszélybe

Anorexiától haldoklik Anglia legkövérebb tinilánya

A legkövérebb tiniként vált ismertté, most viszont anorexiával küszködik és nem tudni, mennyi esélye van az életben maradásra. "A gyomor-bypass nem megoldás!" - mondja utólag Malissa Jones.

2011.06.08 16:29ma.hu

Csak csoszog körbe a lakásában, bőre sápadt és élettelen: Malissa Jones pont úgy néz ki, mint egy idős asszony, aki fáradtan néz a világba egy hosszú és nehéz élet végén. Igazság szerint Malissa valóban rengeteg fizikai és mentális nehézségen ment már keresztül az évek során, de nem mondhatnánk, hogy hosszú életet tudhat maga mögött.

A lány csak 21 éves, abban a korban van, amikor a fiatal nők épp átlépnek a felnőtt kor küszöbén, karriert építenek és családot alapítanak, megszabadulnak a tinikor bizonytalanságaitól és a saját útjukra lépnek.

Malissa mégis alig kel fel a kanapéról, testét pedig egy szörnyű kór emészti: az étvágytalanság.

16 évesen Anglia egyik leghíresebb tinije lett, amikor 215 kilójával a legkövérebb brit fiatalként ismerte meg a világ. Amikor állapota már annyira súlyos volt, hogy csak oxigénmaszkkal volt képes éjszakánként aludni, döntött: belevág a 10 ezer fontos (csaknem 3 millió forint) gyomor-bypass műtétbe, amellyel nemcsak gyomrát szűkítették le, de belei egy részét is eltávolították, hogy ne tudjon olyan sokat enni.

Eleinte úgy tűnt, a beavatkozás sikeres volt: 18 hónap alatt addigi testsúlyának több mint 2/3-át elvesztette, és nemcsak az egészsége kezdett javulni, de munkát talált, sőt, a szerelem is rátalált a 23 éves Chris Robottom személyében.

A siker azonban csak átmeneti volt: Malissa élete mára rémálommá vált. A műtét után az étkezés kifejezetten kellemetlenné vált számára, olyannyira, hogy hamarosan ételfóbiája alakult ki: már az evés puszta gondolatától is fizikai rosszullét fogta el.

Ironikus, hogy a lány, aki a reggeleket 15 maxi méretű Mars-szelettel indította, ma anorexiával küzd.

Malissa édesanyjával és barátnőjével 15 évesen (Fotó: ImageNorth)


"Csak könnyű párolt zöldségeket tudok megenni, egy átlagos nap alatt 300 kalóriányi ételt fogyasztok, 3 sárgarépát, két fehérrépát és egy sült krumplit." - magyarázza Malissa a Daily Mail riporterének. "A hústól, a kenyértől és a csokoládétól különösen rosszul érzem magam, mert a műtét óta nem tudom ezeket az ételeket megemészteni. Legjobban annak örülnék, ha soha többé nem kellene ennem!" - panaszkodik.

Az étkezési tanácsadója azonban nem kertelt: kimondta, ha nem kezd el rendesen enni, legfeljebb hat hónapja van hátra. Közben viszont Malissa szinte fel sem kel az ágyából, mert már ahhoz is túlságosan le van gyengülve, legfeljebb a kórházba megy be, amikor ellenőrzik az állapotát.

"Már képtelen vagyok a tükörbe nézni" - vallotta be a lány, miközben megemeli a pólóját, hogy megmutassa, hogyan lóg a hasán a fogyásból visszamaradt bőr. "De meg akarom mutatni magam az embereknek, hogy lássák, hogy a gyomorszűkítő műtét nem megoldás az elhízás ellen! Ha visszaforgathatnám az időt, az étrendem átalakításával és az egészséges táplálkozással szeretnék lefogyni!" - mondja.

Malissa evési problémái gyermekkorában kezdődtek, sőt, valójában szülei és egész családja is mindig túlsúllyal küzdött. Mire iskolába került, már dupla akkora volt, mint a vele egykorú gyermekek. A probléma pedig tovább súlyosbodott, amikor hét éves korában szülei elváltak.

A gyomorszűkítő műtét az anyja ötlete volt, mert ezzel gyors eredményt lehetett elérni - meséli Malissa, akinek anyja is hibásnak érzi magát, hisz korábban korlátlanul engedte őt chipset, édességeket és egyéb rágcsálnivalókat enni. "Mindig éhes voltam" - emlékezett vissza a lány, így anyja amúgy is erőtlen szava nem sokat ért.

Végül már napi 15 ezer kalóriányi ételt fogyasztott el a nőknek ajánlott napi 2000 helyett. 15 évesen pedig szervezete összeomlott a mellkasi fájdalmaktól. Szívkoszorúér-betegséget állapítottak meg nála, olyat, ami csak az idősekre, közülük is az egész életükben egészségtelenül élőkre jellemző.

De a figyelmeztetés után is csak evett és evett... "72,4-es volt a testtömeg-indexem (a normális 18,5 és 24,9 között van - a szerk.), asztmától szenvedtem és az orvosok szerint a súlyom összenyomta a belső szerveimet. Éjjel oxigénmaszkban aludtam, nappal pedig egy székben ültem, mert mozogni sem tudtam."

Malissa életéért küzdenek (Fotó: FeatureWorld)


2008-ban, 18 évesen végül elvégezték rajta a bypass-műtétet, és az első év végére valóban sikerként könyvelték el az eredményeket. De nem sokáig örülhetett: a drasztikus fogyásért súlyos árat fizetett.

"Valahányszor enni próbáltam, elviselhetetlen gyomorgörcsöm támadt, és bár lefogytam, az immunrendszerem rendkívül legyengült, állandóan megfáztam és influenzás voltam, végül a munkámat is fel kellett adnom." - mondja.

"Ezen kívül a műtét után a maradék bőröm annyira lógott, és úgy szégyelltem a testem, hogy hónapokba telt, mire Chris először meztelenül láthatott." Csakhogy ezt már a TB nem finanszírozza, és Malissának nincs rá újabb 20 ezer fontja.

Tavaly ősszel újabb tragédia történt: Malissa teherbe esett, pedig figyelmeztették, hogy a belső hegek és a műtét miatt eleve kicsi erre az esélye. De a reggeli rosszullétek miatt állapota még inkább leromlott, és hiába kényszerítette magát az evésre, az ételt képtelen volt megemészteni.

Végül 27 hetes terhesen szervezete vészesen kiszáradt, az orvosok pedig életmentő császármetszést voltak kénytelenek alkalmazni - az alig fél kilós Harry viszont minden próbálkozás ellenére nem élte túl a beavatkozást, mindössze 57 percig élt.

"Nem is emlékszem a születésére. Csak másnap, amikor magamhoz tértem és láttam, hogy anyám zokog, akkor jöttem rá, hogy a kisbabám meghalt." - emlékszik vissza a 21 éves lány. "Chris és én összetörtünk. Én pedig nagyon beteg voltam és három hétig kómába kerültem. Amikor újra magamhoz tértem, szörnyű érzés volt, mert mindig is anya akartam lenni, és még csak a kezembe se vehettem a fiam!"

Mire márciusban kikerült a kórházból, már csak 50 kilót nyomott, és az orvosok anorexiát állapítottak meg nála. "Úgy tűnik, egyik étkezési rendellenességből a másikba esett" - véli anyja, akin korábban szintén gyomor-bypasst hajtottak végre, nála eredményes volt. "A műtét nem tanította meg őt a helyes étkezésre és az érzelmek kezelésére."

Malissának most már csak egyetlen reménye van, egy étkezési tanácsadás, amitől reméli, hogy megoldódik az ételfóbiája. "Chris mindent megtesz és sokat törődik velem, állandóan kínálgat, és tudom, hogy túl vékony vagyok, de inkább lennék újra kövér! Bárcsak soha ne lett volna ez a műtét! Azt hittem, ez a megoldás, de nagyot tévedtem. Nem ez a módja annak, hogy lefogyj!" - próbálja figyelmeztetni a többi elhízottat arra, amit ő keservesen, a saját kárán tanult meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.