Könnyen bejutott a nagyihoz a saját kulccsal

"Szerető" unoka: saját nagymamáját erőszakolta meg!

Kissé túlzásba vitte az unoka a szeretetet: nagymamáját a normálisnál egy kicsit jobban "szerette", igaz, előtte még jól meg is verte, az erőszak után pedig ellopta kevéske pénzét.

2011.04.06 18:29manna.ro

Hihetetlen megpróbáltatáson kellett keresztül mennie egy 63 éves nagymamának a romániai Maros megyében, akit saját unokája vert és erőszakolt meg. A 16 éves fiú az éjszaka közepén látogatta meg a nagyit, akihez kulccsal gond nélkül bejutott.

Az idős hölgy 14 éve él egyedül. Unokái közül erőszakolójával különleges kapcsolata volt, szívén viselte a fiú sorsát, folyton tanácsokat adott neki, oktatta, hogyan boldoguljon jobban.

Sokként érte, amikor kiderült, tanácsai falra hányt borsónak bizonyultak.

A fiú ittas állapotban erőszakolta meg nagymamáját. Megverte, és ellopott tőle 200 lejt, amit a nő párnája alatt tartott.

A megalázott és megfélemlített nő elköltözött a faluból, ahol eddig lakott. Unokája ellen kivizsgálást indítottak, egyelőre még szabadlábon van.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.