Többezren hallgatták már a naiva dalát
Videó - VV-Zsófi: "Tedd a számba, majd én nagyra fújom"
Több tízezren nézték már meg a legnagyobb videómegosztó oldalon VV-Zsófi rapszámának debütálását, amit meglehetősen vegyesen fogadott a közönség.
2011.04.04 17:29ma.huMegszületett végre VV-Zsófi első önálló rapszáma, amelynek az első változatáról már korábban is beszámoltunk, de csak most mutatta be széles közönség előtt a "Naiva" a nagy művet, mégpedig a NekedValó című délutáni showműsorban.
A bemutató óta eltelt néhány napban több tízezren nézték már meg a Rágógumi nem hivatalos videóját - klip egyelőre még nem készült, így jobb híján mi is csak az RTL Klubon látható stúdiószereplést tudjuk bemutatni -, de a vélemények erősen megoszlanak.
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Maga a szerző például egy hétvégi fellépés alkalmával úgy vélte, a közönség azért nem akarta vele együtt énekelni a refrént, mert még nem ismerték eléggé, de aztán belejöttek, sőt, egyes nézők a helyszínen tartózkodó TabuTV mikrofonja előtt azt mondták, határozottan slágergyanús a szerzemény. A debütáló előadás helyszínén és az ehhez kapcsolódó internetes kommentekből azonban épp az ellenkezője szűrhető le, mondhatni, mérsékelt lelkesedést váltott ki a szám a közönségből.
Tulajdonképp ha belegondolunk, volt már olyan hazai előadó, aki a színpad előtt ugráló tömeg láttán azt gondolta, tehetségét dicséri a széles közönség, de jól tudjuk, hogy van az a mű, amit már csak a cikisége miatt is sikk lájkolni.
Kételkedni persze ezúttal is lehet, de az, hogy a jelen cikk írásának pillanatában 49 pozitív szavazat áll szemben 1126 negatívval - ez elég sok mindent elmond!
Még több hír VV-Zsófiról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


