Minden 8-9. diák elalszik az első óra helyett
Frusztráló: A diri hangja ébreszti az álomszuszék diákokat!
Megelégelte egy gimnázium igazgatója, hogy minden nyolcadik-kilencedik diákja elkésik az első óráról, mert nem tud időben felébredni, ezért különös módszert választott: ő maga kelti az álomszuszékokat!
2011.03.10 12:29ma.huBelegondolt már abba, milyen lenne minden reggel az óra vagy a telefon csipogása helyett a főnöke hangjára ébredni?
Egy középiskola igazgatója épp ezzel az ötlettel állt elő: hétalvókból negyedhét-alvókat akar csinálni, de nem a tanárok, hanem a diákok közt.
A massachusettsi Durfee középiskolában ugyanis már annyira elszaporodtak a késések, hogy az első órán a diákok 12 százaléka nem vesz részt. Az igazgató azt reméli, újítása révén ezt le tudja szorítani 5 százalékra.
Persze szó sincs arról, hogy több száz nebulóhoz látogatna el minden reggel, ennyi idő alatt ennyi lakást legfeljebb csak a Télapó tud végigjárni, Paul Marshall az egyszerűbb megoldást választotta: egy automata segítségével minden nap negyed hétkor megszólal a telefon az iskola renitens diákjainak otthonában - összesen mintegy 500 helyen egyszerre.
A leglustább diákok a kimutatások szerint már több mint 45 napot hiányoztak a tanévben, és a korábbi szankciók hatástalanok maradtak, ezért volt szükség a technika bevonására. Az eredményre viszont még várni kell...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06