A miniszterek biztatták társukat
Botrányos fotók: aktképeken a képviselőnő!
Napok óta áll a bál a román parlamentben, de nem a belpolitikai helyzet vagy bármi szakmába vágó kérdés miatt: a kedélyeket az egyik képviselőnő aktfotózása borzolta fel.
Pucéran pózolt Roxana Golban román képviselőnő 
Egyelőre vizsgálják, hogy vajon politikai nyilatkozatnak számít-e, ha egy parlamenti képviselő aktfotókon jelenik meg, ráadásul teszi ezt a világ egyik legismertebb férfimagazinjában.
Amikor azonban a Playboy felajánlotta az egyébként valóban mutatós Roxana Golban számára a fotózás lehetőségét, a Szociáldemokrata párt néhány képviselője még biztatta is annak elfogadására.
Mások viszont úgy vélték, egy komoly parlamenti megbízotthoz nem méltó az ilyen megjelenés, sőt, egyenesen összeférhetetlen a politikai pályával, lettlégyen bármilyen dekoratív az illető - felöltözve vagy anélkül.
A Temes megyei frakcióban ülő közvetlen munkatársakkal ellentétben tehát a párt országos tagjai kifejezetten tiltakoznak a nyuszis magazinban megjelent képek ellen, sőt, a pártelnök egyenesen azt fontolgatja, hogy átküldi Roxanát az ellenzéki oldalra, szerinte ott biztosan jobban fogadnák az ilyen jellegű nyilvános szerepléseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


